Lemúria és a szexualitás 2011.
(2025.10.10.)
Kérem Anubisz, a Felettes Énem, a Föld, Imhotep, Jézus, Mária Magdolna, Mária anya, Mihály arkangyal védelmét a teljes energiarendszeremre, beleértve a fizikai testemet, a helyre, ahol tartózkodom, az olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, mely áthatolhatatlan, minden tisztátalan, ártó energia, tisztátalan, ártó lény számára. Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyére, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazt a tisztátalan szándékú, szélsőséges, manipulatív, ártó energiát, tisztátalan, ártó lényt, mely a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása, és az egészségem megőrzése mellett elvihető gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom, engedem 0magamon keresztül átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.
Bevallom, sokat gondolkodtam azon, feltegyem-e az oldalra alábbi
anyagot, "kicsit erősnek" találtam a nyilvános megjelenéshez,
valószínűleg az is. Annak idején, 2011-ben, zárt csoporton belül
dolgoztuk fel a történeteket, több éves önismereti munkával a
„hátunk mögött”, és még így sem ment könnyen a feldolgozás.
Amiért mégis a megjelentetés mellett döntöttem, annak több oka is
van: Egyrészt, a lemúriai karma mélyebb megértése hiányában,
meglátásom szerint, nem érthetők meg mélységeiben a világban
jelenleg zajló események. Másrészt, néhány héttel ezelőtt, egyfajta
bevezetésként, már felraktam az oldalra egy Lemúriáról szóló
anyagot, folytatás hiányában, a történet részemről befejezetlen
maradna, egészként, nem tudna funkcionálni. Harmadrészt, jelenleg
olyannyira koszos a köztudat, napról-napra, olykor óráról-órára
történnek rendkívül alacsony rezgésszintű események, az emberi
idegrendszer védekezőképessége sem határtalan. Sok ember
közönnyel, beletörődéssel, megszokással reagálhat olyan
eseményekre, melyek néhány évvel ezelőtt, „még kicsaphatták
náluk a biztosítékot”.
A Föld magasabb rezgésszintjén, nem lesz működőképes sem a
közöny, sem a beletörődés, ezekkel célszerű az egyénnek valamit
kezdenie, amennyiben fontos az egészsége. Az alapok felismerése,
megértése és elengedése, segítheti a tisztulási folyamatokat, azaz az
„információk dömpingjében való idegi, és lelki felőrlődés” helyett,
lehet választani a kiindulási alapokkal való megismerkedést is, mely
alapok ugyancsak nem szépek, ugyanakkor az „alapokig történő
lecsupaszítás” okán, könnyebben feldolgozhatók.
Valójában ezek az események, azért jönnek szembe az emberrel,
hogy felismerésre, megértésre, és elengedésre kerüljenek. Ott
vannak az emberek orra előtt, azt mondják, „hahó, ismerj fel, és
engedj el végre, mert már csak akadályozom a létezésedet”. A
világban jelenleg zajló események nagy része mögött, megtalálható
a lemúriai karma. Itt megjegyzem, jelenleg ugyancsak aktív
tisztulási folyamatokon megy keresztül az atlantiszi karma is. Míg
Lemúriában a nők voltak hatalmon, Atlantiszon a férfiak, azaz szó
sincs arról, jelen anyag kapcsán, hogy a „nők tehetnek mindenről”.
Akiben az anyag olvasása közben, felmerül eme gondolat, annak az
embernek célszerű lehet utánanéznie, van-e még valamilyen
feldolgoznivalója, "eredendő bűn és bűntudat" témában.
A játszmák nagyon is hasonlóak mindkét történetben, a
szereposztás változott csupán, egyéni szinteken, van akinek inkább
a lemúriai történettel van dolga, van, akinek inkább az atlantiszival.
Mélyebb aspektusból megvizsgálva a dolgokat, minden egyes ma élő
embernek a Földön, van férfi és női oldala (energiaminőségekről
van szó), egyéni szinteken, eme oldalak is harcban állhatnak
egymással, vagy másképpen, analógiában az előző életekkel
megfogalmazva, előző életeiben, minden egyes ma élő ember
született le férfi és női testbe, ezek mértéke változó csupán.
Az atlantiszi karma egyik leglátványosabb „színtere” jelen
időszakban Dubaj. A szexrabszolgaság, egyes kiváltságosabb körök,
azok férfi tagjainak hozzáállása a külföldi nőkhöz, egyáltalán a
nőkhöz, a csúcstechnológia iránti „megszállottság”, az egyre
magasabb és magasabb épületek „felhúzása”, mint fallikus
szimbólumok, mind-mind az atlantiszi karma körébe tartozó
történetek. Az is igaz, sok jelenleg élő nőnek, olykor férfinak,
kifejezetten kellemes emlékei vannak Lemúriáról.
Ez érthető, hiszen az istennői lét megtapasztalása, a teremtőerővel
való élés megtapasztalása, mind-mind ébreszthetnek az emberben
kellemes emlékeket. Ugyanakkor, az ember, az ember, nem pedig
Isten, vagy Istennő, a spirituális egoizmus pedig nem lesz
működőképes a Föld magasabb rezgésszintjén. Itt megjegyzem,
Lemúrián, és Atlantiszon sem élt vissza mindenki a hatalmával, ha
nem is sokan, voltak kivételek.
A megértés, a saját életünk eseményeinek az elemzésével, annak
értelmezésével tud bekövetkezni, az egyetlen, ami szükséges hozzá,
az Lemúria történetének ismerete, és megértése. Lemúria nem más
ugyanis, mint a tudattalan hitrendszere, azaz a hatalom és hála
hitrendszere, maga a kollektív tudattalan. Aki ezt ismeri, és készség
szinten képes a mindennapok történéseiben meglátni, felismerni, és
értelmezni, az képes lesz a Felettes Én szintű működésre is átállni,
merthogy a Felettes Én hitrendszere, azaz a feltétel nélküli szeretet
és elfogadás hitrendszere, az pont Lemúria ellentéte, egy az egyben.
Aki a lemúriai hitrendszer ismeri, az a Felettes Én szintű
hitrendszert is ismeri, és aki képes a mindennapokban észrevenni
Lemúriát, az képes változtatni is ezen, azaz képes elengedni
mindazt, ami Lemúria, ami tudattalan, és képes választani mindazt,
ami Felettes Én szintű működés, azaz tudatosság. Még egy oka van
annak, amiért ezt az anyagot éppen most rakom fel az oldalra.
Jelenleg aktuális a Vénusz-Szaturnusz szembenállás, így férfi/nő,
párkapcsolat témakörökben, egyeseknek lehetnek aktuális „házi
feladataik”, melyek megoldásához, jelen anyag, segítséget jelenthet.
Alábbi anyag elolvasását, nem ajánlom gyenge idegrendszerrel,
instabil lelkivilággal, is/vagy, rendelkező egyéneknek. Amennyiben
olvasás közben, az egyén kellemetlen
érzeteket/érzéseket/gondolatokat tapasztal önmagában, javasolt
hangosan elmondania alábbi szöveget.
Kérem Merlint, hogy mindazokat az ártó energiákat, ártó lényeket,
melyek az olvasás közben, előjöttek belőlem, a szabad akarat
tiszteletben tartása mellett, vigye el a gyógyító helyükre.
Alábbi írás, csakúgy, mint az előző ebben a témakörben, Vincze
Ágnes, a Hórusz Szeme Misztériumiskola alapítójának szellemi
terméke, aki ma már nincs velünk sűrű fizikai testben. Az anyag
egyéni felhasználásra készült, akkor is, ma is arra van
szánva. /Serrano-Correcher Maria-Luisa./
Tudattalan szint:
Lemúria története nélkül, a szexualitás, pontosabban a szexuális
vágy, és szexuális kéjérzés igazi tartalma és működése nem érthető,
és nem is ismerhető fel. Mindaz, amit ma az emberek a szexuális
vágy, a szexuális energia címszóval ismernek, és tapasztalnak, ide,
erre a korszakra vezethető vissza.
Mint már említettük volt, Lemúria első nagy korszakában a nők
önmagukban önmaguknak éltek, férfiak nélkül. Az első férfi lelkek
több ezer év után kezdtek a Földön, pontosabban Lemúrián
megjelenni, mégpedig a nők tudattalan kérésére, hívására, akik
ebben a korszakban már kezdték felismerni azt, hogy egyedül nem
boldogulnak, azaz egyedül, különböző okok folytán, képtelenek az
elfogadás energiájára visszacsatlakozni, és szükségük van ehhez
segítségre. Ezt a feladatot vállalták el a férfi lelkek, és egy idő
elteltével, meg is kezdődött a Lemúriára történő leszületésük,
mégpedig ahhoz a nőhöz, aki hívta őt, és döntően, mutáns gyerekek
formájában. Mi következett ebből? Elsőként is az, hogy a nőknek
fogalmuk sem volt arról, hogy kik ezek, mik ezek, és nagyon
szégyellték önmagukat az így született gyerekek miatt. Nem tudták
mire vélni ezt a jelenséget, és nem tudták azt sem, hogy mit
kezdjenek ezekkel a gyerekekkel. Voltak nők, akik megfojtották
őket, voltak, akik magukra hagyták őket, és ez által elpusztultak, és
csak nagyon kevesek ismerték fel azt, hogy itt valami olyan dologról
van szó, ami ugyan más, mint amit vártak, de mégis előre viheti
őket. Az akkori nők számára az volt a legfurcsább, hogy ezek a
gyerekek teljesen önállótlanok voltak, mindenben gondoskodni
kellett róluk. A lánygyerekek teljes mértékben képesek voltak
önmagukat ellátni, már a születésük percétől kezdve is, az
anyjuknak nem volt dolga velük. De a fiúgyerekek nem így
működtek. Sírtak, nyivákoltak az anyjuknak, ha éhesek voltak, és
egy percre sem akartak elszakadni az anyjuk „szoknyája” mellől,
mert féltek egyedül. Nagyon idegesítő volt ez a nők számára, és az
első időkben nem is tudtak mit kezdeni vele. Ekkor még nem voltak
karjaik, nem tudták kézbe venni a gyerekeiket, és ez által,
gondoskodniuk is nehézkes volt róluk. Egyszóval, fogalmuk sem volt
róla, hogy mit kezdjenek ezekkel a „szörnyszülöttekkel”.
Körbenézvén a világukban, azt kezdték látni, hogy az állatoknál
hasonló jelenségek vannak, azaz ott is vannak olyan egyedek, akik
gyengébbek, mint a többi, ezek folyamatosan az anyjuk körül
legyeskednek, és az anyjuk többet is foglalkozik velük, mint a
többivel. Azt hitték, hogy a fiúgyerekek talán állatok, mert pontosan
úgy viselkedtek, mint azok az állati egyedek, akik a gyengébbik
változathoz tartoztak. Ha állat, akkor állat, gondolták a nők, és ezzel
a döntésükkel el is kezdték őket úgy kezelni, mint az állatok a
kölykeiket. Ehhez a feladathoz szépen, lassan kialakult a karjuk,
megtanulták ringatni őket, a mellükből szoptatni, pontosan mindent
úgy, ahogy az állatok. Más minta nem volt előttük, így ténylegesen
csak ehhez tudtak folyamodni akkoriban.
Aztán kezdték megszokni őket. Már nem idegesítette őket a
nyivákolás, a sivítás, hanem kezdték élvezni, hogy a gondoskodásért
cserébe, a fiúgyerekek hálásak voltak nekik, és mindenben a
kedvükben akartak járni. Simogatták az anyjukat, bújtak hozzá, és
ez egyre inkább jó érzéssel töltötte el a nőket, ugyanis ezt az érzést
régebben nem ismerték. Jól esett ez nekik, és ők maguk is egyre
jobban igényelték ezt a fajta, simogatást. Az egy dolog, hogy
mindennek a valódi jelentését és tartalmát nem ismerték fel, de
maga az a tény, hogy a fizikai test simogatása, bizonyos értelemben
kényeztetése, bekerült a nők hitrendszerébe, az ebben a korszakban
alakult ki, a fiúgyerekek viselkedése által.
Az idő haladtával azonban, mivel a nők nem ismerték fel a történet
valódi jelentőségét és tartalmát, és ez által egyre jobban
lekapcsolódtak az elfogadás energiájáról, és ennek nyomán a
teremtő erőről is, kezdtek problémáik lenni a gondoskodással. Mire
fel? –kérdezték. Te is tegyél cserébe azért valamit, hogy eltartalak,
hangzott úton, útfélen. Mit adsz cserébe, amiért egész nap, egész
életedben gondoskodom rólad? Kezdetben erre nem volt válasz, a
fiúgyerekek nem tudták mire vélni az anyjuk ingerültségét, a nők,
pedig nem tudták, hogy mi is az, amit valójában akarnak. A választ,
erre a kérdésre ismét az állatok adták meg, nevezetesen az a mód,
ahogyan a hím és a nőstény állatok éltek egymással, magyarán a
közösülésük. Addigra a fiúgyerekeknek kezdett kialakulni a fallosza,
igaz, hogy kezdeti stádiumban volt még ekkor, de a nők úgy
gondolták, hogy cserébe az eltartásért, a fiúgyerekek közösüljenek
velük, és ez által ők is átélhetik azt a kéjt, amit az állatok esetében
láttak. A nők akarták ezt, a fiúk pedig annyira függtek az anyjuktól,
hogy zokszó nélkül teljesítették minden kívánságát. S ekkor
kezdődött meg a közösülésnek az a formája és gyakorlata, amit
manapság is ismernek az emberek. Az első időkben – és nagyon-
nagyon hosszú ideig-, szinte Lemúria egész ideje alatt, ez, családon
belüli közösülés volt, azaz a fiúgyerekek az anyjukkal, később az
úrnőjükkel közösültek. Más nővel ez lehetetlen volt a számukra.
Kezdetben azért, mert nem is akartak mást, később meg azért, mert
büntetés járt érte.
Mindez azért nem ment zökkenőmentesen, és a nők nagyon sokszor
fordultak „tanácsért” az állatokhoz, ha valami nem úgy alakult,
ahogy ők azt szerették volna. Először is, gondjuk volt a fallosz
méretével. Kicsi is volt, rövid is, állni sem állt úgy, mint az állatoké,
emiatt a közösülés sem úgy alakult, ahogyan azt a nők elvárták
volna. Ezért parancsba adták a fiúgyerekeknek, és/majd férfiaknak,
hogy gondoskodjanak arról, hogy a falloszuk a nap 24 órájában
mereven álljon, hogy a férfiak képesek legyenek a nap 24 órájában
közösülni velük, ha ők azt úgy akarják. Ez a minimum, gondolták a
nők, cserébe azért, mert eltartják őket, és valójában ezen az egy
dolgon kívül, mármint a nőkkel való közösülésen kívül, a férfiaknak
más dolguk nem is volt. Ebben az időben, még mindent a nők
végeztek el mentális erővel, és ténylegesen nem volt más dolguk
sem a férfiaknak, sem a nőknek. Az egész napjuk szabad volt, és a
nők úgy döntöttek, hogy ezt a szabadidőt élvezettel akarják
eltölteni, és az a minimum a férfiak részéről, hogy ebben partnerek
legyenek. Ezzel megkezdődött az a korszak, amit Lemúria középső
szakaszának, egyben fénykorának is tartunk. Több tízezer évig
tartott ez a korszak, és mindaz, amit az emberek ma a fizikai
testükben szexualitás címszóval átélnek, az itt, ebben a korszakban
alakult ki, és épült be az emberek fizikai testébe, úgynevezett hárem
effektusként, azaz gátként, blokként, a fizikai test
energiarendszerébe.
A férfiaknak - mivel nem rendelkezek a teremtő erővel, és emiatt
életképtelennek gondolták önmagukat a háremen kívül -, nem volt
más választásuk, mint engedelmeskedni az anyjuk, később a gazda,
még később az úrnő minden kívánságának, ami azt jelentette a
gyakorlatban, hogy a férfiak napi tevékenysége ettől az időtől
kezdve két részre oszlott. Az egyik idő arra szolgált, hogy
közösüljenek a gazdával, bármikor, amikor ő azt akarja, és úgy,
ahogyan azt a gazda akarja, a másik, pedig az, hogy a köztes időben
a falloszukkal voltak elfoglalva a nők parancsára, nevezetesen azzal,
hogy próbálták folyamatosan merev, azaz álló helyzetben tartani.
Szépen, lassan kialakult, hogy a nők, a férfiakat szex rabszolgának
kezdték kezelni és gondolni, és hosszú éveken át, így is jártak el
velük kapcsolatban. Ettől kezdve az volt a természetes, ha
fiúgyerekek születtek a nők által a hárembe, az ment a férfiak
szállására, ők gondozták őket, ők tanították meg mindarra, amit
tudniuk kellett, ami valójában csak és kizárólag a közösülésre való
képesség volt, azaz a fallosz mereven tartása a nap 24 órájában, éjjel
és nappal.
Voltak férfiak, akiknek ez nem sikerült. Hiába próbálták, a döntő
pillanatban a falloszuk megmakacsolta magát, és az istennek sem
akart a gazdával közösülni. Ezen az időszakon kívül minden
rendben volt vele, de ha ténylegesen közösülni kellett, akkor a dolog
nem ment. A helyzet kezelésére, a nők ismét az „állatokhoz
fordultak tanácsért”, és észrevették, hogy ha ott zűr van, akkor
rendreutasítás is van, azaz fenyítés. S ezt követően, minden úgy
megy, mint a karikacsapás. Gondolták, ezt ők is kipróbálják, és
elkezdték a férfiakat ezekben az esetekben, verni. Kezdetben csak
módjával, szinte csak játékból, de a későbbiekben egyre jobban. Volt
is eredménye! A renitenskedő falloszok, álltak, mint a cövek, és a
nők legnagyobb megelégedésére, minden kívánságuk teljesült. Na,
csakhogy megvan a megoldás, gondolták a nők, és újfent parancsba
adták, a férfiaknak az a dolga, hogy a falloszuk egész nap, éjjel és
nappal készenlétben álljon, és ehhez minden eszköz megengedett,
sőt kötelező. Olyannyira, hogy az a férfi, aki reggel, az ébredést
követően képtelen a gazdával közösülni, annak el kell hagynia a
háremet, mert ő nem tartja el a továbbiakban. Egyetlen lehetősége a
maradásra az, hogy ha a másnapig, azaz másnap reggelig, feláll a
fallosza, és képes a közösülést a gazdával végrehajtani. Minden más
esetben el kell hagynia a háremet.
Innentől kezdve, nem részletezzük a dolgot. Ennek a döntésnek a
következtében, Lemúria a vér és a kín országává vált, és a kínzás, és
a közösülés hangjain kívül, más hangok nem is hallatszottak, se a
háremen belül, sem a háremen kívül. A miért fogadták el a férfiak
ezt a helyzetet kérdésre az a válasz, hogy két okból: képtelenek
voltak mentális erővel teremteni, másrészt az agyuk ebben az
időben még csökvényes volt, és ez által, a fizikai erejüket sem voltak
képesek még használni. Évezredek teltek el, mire ezt megtanulták,
és az agyuk a mai formára változott. Ők ténylegesen
életképtelennek gondolták önmagukat a háremen kívül, a biztos
halállal ért fel az ő számukra az elküldés, ezért inkább maradtak.
Megtanulták, vér és kín által, a falloszukat készenléti állapotban
tartani a nap 24 órájában, és ez a mai napig így van. A férfiak
fallosza igazából ma is „félelmében, ijedtében” áll fel, és mindaz,
amit szexuális kéj címén átélnek, a fallosz kínzására vezethető
vissza. Arra az érzésre, pontosabban megkönnyebbülésre, ami
akkor fogta el a férfiakat, amikor sikerült a merevedés, ez által a
közösülés, és ennek nyomán a háremben, azaz életben maradhattak.
Ha innen nézzük a kérdést, minden férfi tudattalanul ma is
halálfélelmet él át, ha nincs merevedése, és minden közösülés, az
életben maradást jelenti a számára. E szerint is cselekszik, ma is. A
nők oldalán az történt, hogy nekik mindegy volt. Ha volt közösülés,
a férfi maradhatott, ha nem, nem. Annyi engedményt adtak a
férfiaknak, hogy megengedték, hogy a szobájukban, pontosabban az
ágyuk mellett, történhetett azoknak a férfiaknak a kínzása, akik
reggel képtelenek voltak vele közösülni, hogy abból már ne legyen
probléma, hogy a nagy nehezen felállt fallosszal, még futni is kelljen.
Így kéznél volt minden, a közösülés abban a percben
megtörténhetett, amikor a fallosz felállt. Ez oda vezetett, hogy a nők
szépen lassan, rákapcsolódtak a kínzásból eredő kéjérzésnek arra a
formájára, ami a hatalomhoz kapcsolódik. Értem van minden!-
gondolták nap, mint nap, és e szerint is cselekedtek. Kegyetlenül
megtorolták, ha valami nem az elvárásuk szerint alakult, és nem
ismerték a kegyelmet. Eltartalak, cserébe az a dolgod, hogy
kiszolgálj mindenben, amiben akarom, és úgy ahogyan azt én
akarom! - hangzott és hangzik ma is a tudattalan üzenet. Ha nem ezt
teszed, elküldelek. Ez az a hitrendszer, mind a férfi, mind a nő
oldaláról, ami itt működik, és mindaddig működni fog, amíg ez
tudatosításra, azaz feloldásra nem kerül. Ezt egyénileg szükséges
megtenni, kinek, kinek önmagában, mert a hitrendszer élése
nyomán kialakult gátak, blokkok, a fizikai testbe épültek be, és
onnan csak tudatosan, azaz az illető egyén tudatos döntése és
ráutaló magatartása következtében tud csak kikerülni. Ez minden
férfi és nő lehetősége, és egyben döntési joga. Nem minden férfinak
és nőnek van ma szüksége erre, mert sokakat ma is a hárem
effektusok megélése visz előre. A negatív tapasztalat, is tapasztalat.
Mindazonáltal, ma kegyelmi korszak van, és helyzettől függetlenül,
mindazok számára, akik ezeknek a blokkoknak az oldásáról döntés
hoznak önmagukban önmaguknak, lehetősége van ezt megtenni. Ez
ma minden férfi és nő nagy lehetősége önmaga számára, ha erről
így dönt.
Kérem Merlint, hogy mindazokat az ártó energiákat, ártó lényeket,
melyek az olvasás közben előjöttek belőlem, a szabad akarat
tiszteletben tartása mellett, vigye el a gyógyító helyükre, és kérem
Merlint, hogy gyógyítsa a lenyomatokat. OM, AMEN.
Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol
tartózkodom, mindazokat a tisztátalan, manipulativ, befolyásoló, ártó,
tisztátalan energiákat, lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt,
befolyásolás, manipuláció, általánosítás, összemosás, tévedés, csúsztatás,
ragaszkodás, előítélet, visszaélés, gőg, hiúság, restség, tompaság,
önfejűség, lenézés, megvetés, vádaskodás, elvakultság, elcsúszás,
elbukás, azaz, az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit,
remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő,
öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet,
pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, felelősségvállalás,
egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem,
tisztelet, tudatosság, nyitottság, tisztánlátás, hiánya, csekély,
illetve túlzott volta miatt, a Föld energiarendszerébe kerültek, és a
szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem
megőrzése mellett, itt és most, elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust
és Merlint, a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál,
mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása
mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül
szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés,
könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés,
megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség,
szeretet, pártatlanság energiákat.