A lelki erőszak szélsőséges formáinak felismeréséről I. 2020.08.31.
Kérem Anubisz, a Felettes Énem, a Föld, Imhotep, Jézus, Mária Magdolna, Máriaanya, Mihály arkangyal védelmét a teljes energiarendszeremre, beleértve a fizikai testemet, a helyre, ahol tartózkodom, az olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, mely áthatolhatatlan, minden tisztátalan, ártó energia, tisztátalan, ártó lény számára. Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyére, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazt a tisztátalan szándékú, szélsőséges, manipulativ, ártó energiát, tisztátalan, ártó lényt, mely a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása, és az egészségem megőrzése mellett elvihető gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom, engedem magamon keresztül átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség,szeretet,pártatlanság energiákat.
Lelki erőszakot, a legtöbb ember megélt már életében, maga is
alkalmazhatta azt önmagával, a másik emberrel szemben. Ez érthető,
hiszen a Föld alacsonyabb rezgésszintjén, a hatalom és hála
hitrendszere szerint működve, egyes egyének, saját „érzelmi
hiányosságaikat”, másokból táplálkozva igyekeznek pótolni. Egy
normális önértékeléssel rendelkező ember, előbb-utóbb felismeri, ha
lelki erőszakot követett el a másik emberen, belát, bocsánatot kér,
elkezd jobban odafigyelni tetteire, lelkileg fejlődik.
A pszichológia, pszichiátria rendszerében, létezik, a lelki erőszak
alkalmazásának egy szélsőséges kategóriája, a nárcisztikus
személyiségzavar, melynek ismérvei, egyre több embernél fedezhetők
fel napjainkban. A hasonlóképpen működő embereknél, az igen
alacsony önértékelés és a diszharmónikus működés, nemcsak a saját
lelki fejlődésüket zilálja szét, hanem közvetlen környezetüket is
pusztítja, mégpedig nem is akármilyen módon.
Ebben az anyagban, elsősorban azon egyéneknek szeretnék segítséget
nyújtani, akik egy „nárcisztikus” kapcsolaton belül, az áldozat szerepét
vállalták, és úgy érzik, ki szeretnének lépni a kapcsolatból, csak nem
tudják hogyan.
A nárcisztikus személyiségzavarnak, ugyancsak a pszichológia,
pszichiátria rendszere, két, főbb kategóriáját különbözteti meg, a
grandiózus és a rejtett nárcisztikus embert. Míg az első eset testesíti
meg a köztudatban élő „nárcisztikus fő típusát”, a második esetben, a
nárcizmus felismerése nehezebb folyamat, a játszmák alattomosabbak.
Ami mindkét esetben hasonló, az az empátia hiánya, pontosabban, ha
van is az ily módon működő emberekben empátia, az annak az
egészségtelen formája, célja kizárólag az, hogy az egyén felismerje a
másik ember gyenge pontjait, és azokon keresztül, tudatosan
manipulálja az egyént, csökkentse annak önbizalmát, önértékelését.
A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember lelkében, amolyan
„fekete lyuk” van, nincs, vagy alig van kapcsolata a saját
érzelemvilágával, önértékelése rendkívül alacsony, mely állandó
táplálásra szorul. Miért alakul ki a zavar, változó, valószínűleg az
egyénnek magának is hasonló személyiségzavarban szenvedtek a
szülei, gyermekkorban nem kapott elég törődést stb. Mivel a
táplálkozás az egyénnek, „élet halál kérdése”, a táplálék megszerzése
okán, zseniális szintre fejleszti manipulációs technikáit, és gátlástalanul
alkalmazza is azokat. Nem képes szeretni, más embereket, csak
használja őket, egója növelése céljából.
Kifelé, ez a belső üresség, legtöbbször a fordítottjaként nyilvánul meg,
legalábbis a grandiózus nárcisztikus egyén esetében. A hasonlóan
működő ember számára ugyanis, a legfontosabb a látszat, és más
emberek felé áramló csodálata. A látszat mögé rejti belső ürességét, fel
nem oldott fájdalmait. A hasonlóan működő emberek, gyakran igen
megnyerőek, a „társaság lelkei”, a társadalom mélyen tisztelt, és
megbecsült tagjai, csodálat veszi őket körül, csak azok tapasztalják meg
valódi „arcát”, akivel közeli viszonyba kerül, legtöbbször a
családtagjai, azokon belül is azok, akikkel sikerül kialakítania egyfajta
„egészségtelen kapcsolatot”. A függők, és az erős empátiával megáldott
emberek rendelkeznek a legnagyobb vonzerővel számára, belőlük tud a
legkönnyebben táplálkozni. Spirituális ego hitrendszere szerinti
működéssel, egy nárcisztikus ember rendkívül veszélyessé válhat,
szektavezérként, spirituális nagymesterként, komoly, sokszor
visszafordíthatatlan lelki, mentális károkat okozva "elkötelezett"
követőinek. Mivel egy gyermek, legtöbbször függő viszonyban áll a
szüleivel, egy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő szülőnek,
legegyszerűbb, a saját gyermekével kialakítania ezt a viszonyt. Az
áldozat szerepkörbe kerülő gyermek, aztán felnőttkorában, hasonló
dinamikájú párkapcsolatokat létesíthet, főleg ha nem tapasztalta meg,
egy párkapcsolat másképpen is működhet, s akár egy egész életen át
nem értheti meg, miért is él olyan üres és szerencsétlen életet, amilyet
él.
Rejtett nárcizmus esetében, az egyén inkább élhet a világtól elzártabb
életet, amolyan „meg nem értett zseni” módjára, szinte minden esetben
szakmája csúcsát képviseli, bármivel is foglalkozik, gyakran a maga
iránt megnyilvánuló sajnálat útján tartja fenn egészségtelen
kapcsolatait. Őt ugyanis mindenki csak átverte életében, pedig ő
annyira jó ember, legalábbis ezt kommunikálja a külvilág felé. Igaz,
hogy nincsenek valódi, mély barátságai, a párkapcsolatai is rendre,
módra tönkremennek, de erről nem ő tehet, hanem mindig mások.
Szegénynek segíteni kell, mert érzelmileg zárkózott, szüksége van
valakire, aki szeretetével, begyógyítja sebeit. Ez a "duma", valójában
arra van szüksége, hogy valakit amennyire lehet, energetikailag
lecsapoljon és eldobjon.
A nárcisztikus személyiségzavarról, rengeteg anyag van fent a neten,
akit érdekel a téma, találhat róla mélyebb leírásokat is, néhány példát
szeretnék felsorolni, mit is jelent ez a fajta lelki erőszak a gyakorlatban,
hogy ha valaki magára ismer, az erőszak elszenvedőjeként, el tudjon
gondolkozni a lehetőségein.
Egészséges önértékeléssel rendelkező szülő, támogatni fogja gyermeke
törekvéseit, örülni fog sikereinek, ha megcsúszik, elesik, felé nyújtja a
kezét, segít neki felállni, egyébként meg hagyja élni a saját életét. A
nárcisztikus szülő, ezt nem teszi, vagy csak látszólag, empátia
hiányában ugyanis nem képes szívből örülni. Alapvető számára az alá-
fölérendeltség és a függőség fenntartása gyermekével, mely
rendszerben ő van fölül, hiszen csak hasonló formában képes
fenntartani törékeny önbecsülését. Neki kell lennie a csodálatosabbnak,
a tévedhetetlennek, neki kell irányítania, ezért pedig képes bármit
megtenni. A kapcsolat részéről, egyes egyedül a hatalomról szól, azon
belül is a hatalommal történő visszaélésről. Az elértéktelenítés
technikájának alkalmazása, talán a legjellemzőbb a hasonlóképpen
működő embereknél. Ez a technika egészen szélsőségesen alattomos
formákat ölthet, főleg, ha a szülő elhiteti a gyermekkel, hogy csak jót
akar neki. A gyermek például, elmeséli a szülőnek legújabb sikereit,
azt, mennyire örül az elért eredményeinek, megosztja örömét. A szülő
részéről pedig a következő megjegyzések érkezhetnek: „Csak aztán el
ne szúrd, mint már annyiszor”, „van, aki nehezen tanul, talán a
következő sikeredre nem kell várni még negyven évet”, „majd rájönnek
az új munkahelyeden, milyen ember is vagy te valójában” stb. A másik
fél részéről, a kezdeti reakció az értetlenség lehet, melynek helyét
átveszi a bűntudat. A nárcisztikus ember ezzel célt is ért, összezavarta a
másik embert, aki az öröm állapotából azonnal egy jóval alacsonyabb
rezgésszintre kerül, az alá-fölérendeltség állapota, visszaállt a helyére, a
szülő örülhet, hiszen gyermeke rosszul van. A nárcisztikus ember, a
másik ember szenvedéséből táplálkozik, ez ad neki erőt, egójának
fontos az állandó megerősítés, hogy saját belső ürességéről nem ő tehet,
hanem mások okozták ezt a fájdalmat neki. Ami okán a történet az
„érzelmi szadizmus” témakörébe tartozhat az az, hogy a nárcisztikus
ember legtöbbször, nem áll meg azon a ponton, hogy a másik ember
rosszul van és szenved, hanem ilyenkor tapos rá még egyet, egóját
még inkább megerősítve ezzel a tettel. Pl. a gyermek elkezd sírni, mert
annyira rosszul esik neki a szülő felől érkező negatív mondat, mire a
következő megjegyzést kapja: „Látod, a lelked mélyén te is érzed, hogy
ez valójában nem a te sikered, hiszen egyébként nem sírnál”, „különben
is, egy lelkileg ennyire instabil ember, hogy tudna már hosszútávon
megbírkozni azzal a feladattal, amit most elvállaltál”. A nárcisztikus
szülő tehát, azt sulykolja a gyermekbe, hogy az alkalmatlan, majd
amikor a gyermek, a lelki erőszak hatására sírni kezd, a nárcisztikus
szülő máris igazolhatja önmagának, hogy a gyermek valóban
alkalmatlan. Hasonló formában működő szülőknél, gyakran előfordul,
hogy később, amikor a gyermek már felnőtt, minden felelősséget
rápakoljanak a gyermek vállára, a család összes tagjának
szenvedéseiért, s ezt rendszeresen a gyermek orra elé dörgölik.
Így aztán a hasonlóképpen működő ember, nem tanul a hibáiból, nem
vállal felelősséget tetteiért, mindig másokat hibáztat, nem tűri a kritikát,
a szembesítést saját tetteivel nemcsakhogy nem tűri, rendre meg is
torolja, akár fizikai erőszak útján is, képtelen a belátásra. Könyörtelen,
hideg, kegyetlen, szélsőségesen egocentrikus személyiség, aki kifelé,
ennek teljesen a fordítottját mutathatja. A grandiózus nárcisztikus
ember például, simán megcsinálja az önbizalomhiányban szenvedő
párjával, hogy más nőknek udvarol a jelenlétében, sőt, meg is csalja őt,
majd számonkérés esetében azt válaszolja, „édesem, mondtad, hogy
nincs önbizalmad, annyi történt, hogy bevonzottad életedbe ezt a
történetet, én erről nem tehetek”. Mi történt? A nárcisztikus ember, a
felelősséget tetteiért, teljes egészében átruházta a párjára, aki ezek után
azon fog gondolkodni, már megint ő rontott el valamit, ő nem volt elég
jó. Az áldozat, ha kapcsolatban van és marad egy nárcisztikus
emberrel, folyamatos bűntudatot fog érezni, önmagát fogja hibáztatni a
konfliktusok során, egy idő után elkezd kételkedni saját érzéseiben,
elfojtja azokat, konfliktuskerülővé, döntésképtelenné, motiválatlanná
válik, tehetetlenségérzettel és depresszióval fog küzdeni, miközben
nem fogja érteni, mi is történik vele pontosan. Az évek során egyre
fáradtabbá, megtörtebbé válik, szélsőséges esetben öngyilkosságot
követhet el.
Egy hasonlóképpen működő szülővel, teljesen felesleges vitatkozni,
mert az ő szemszögéből, úgyis mindig neki van igaza. Amennyiben a
gyermek szembesíti tetteivel, netán „azt meri mondani”, fáj neki amit a
szülő csinál, még több hibáztatás és „savazás” ömölhet a nyakába,
egyes esetekben a szülő, ki is tagadhatja gyermekét. Ez érthető, hiszen
egyrészt annyira fontos számára a látszat, a felé áramló csodálat, hogy
inkább eltávolítja a másik embert az életéből, minthogy hagyja, hogy a
látszat maszkja lehulljon róla, másrészt a kitaszítással, megbünteti a
gyermeket, többszörös szenvedésnek veti alá, egyrészt a szakítás,
másrészt a bűntudat okán (mit tettem megint, hogy a szülő kitagadott
engem?).
A lelepleződés előtt azonban, előszeretettel fogja alkalmazni a
„dícséret/büntetés játszmát" áldozatával szemben, főleg mert mindig
sikereket ér el benne. Hol kedves, megnyerő, szerető félként tündököl,
hol direkt „balhékat provokál”, szavakkal öl. Áldozata főleg azért képes
összezavarodni, mert évek múltán sem értheti, milyen személyiség is a
szülő, kedves, szerető, vagy "kínzást szerető". Fontos megérteni, hogy
kedves, megnyerő időszakaiban is csak azt „sasolja” a szülő, mikor
adódik lehetősége belemarnia áldozatába, mert sem valódi kedvességre,
sem szeretetre nem képes.
Mit tehet az áldozat, ha már évek óta rosszul érzi magát ebben a
kapcsolatban? Először is az első lépés annak belátása, ez a fajta
történet, egyáltalán nem egészséges, sőt. Ami fontos, mielőbb belátni, a
szülő nem fog megváltozni, ha a gyerek jobb lesz, ő ugyanis nem akar
változni. A reményen, szeretet iránti vágyon, bizalmon keresztül
kapcsolódik a gyermekéhez, és éppen eme minőségeken
keresztül tartja fenn az egészségtelen kapcsolatot vele. Ritka esetekben,
a nárcisztikus ember rászánhatja magát a terápiára, amennyiben érdeke
ezt kívánja, például, ha tudni akarja, a párjának miket mond a terapeuta
egy-egy terápia során, hogy aztán ezzel is visszaéljen otthon, az viszont
csodaszámba megy, ha a nárcisztikus komolyan végig is csinálja a
terápiát és eredményeket is elér. Mi az oka ennek? Nincs elég
motivációja a történethez, hiszen nincs kapcsolata a saját
érzelemvilágával. Keményen dolgozni olyan dologért meg amit nem
ismer, ráadásul komoly fájdalmak útján, nem akar. A látszólag
könnyebb utat választja, inkább csodálókat gyűjt maga köré, aztán
kiválasztja közülük azokat, akiket "lelki kínzások" útján, energetikailag
lecsapolhat. Az áldozatnak jóval erősebb a motivációja hasonló
esetekben, mert ő nagyon nincs jól, és jóval több mindent képes
megtenni azért, hogy jól legyen. Amíg a gyermek nem tanulja meg
kirakni a saját határait, kiállni önmagáért, nem erősödik meg a saját
önértékelése, a szülő bármikor utánanyulhat, vagy éppen
fordítva, hosszú időre hallgatással büntetheti, mindezt teszi azért, hogy
a gyerek tovább szenvedjen.
Megjegyzem a hallgatással büntetés, legtöbbször fájdalmasabb módja a
kínzásnak, mint a fizikai bántalmazás. Fontos, hogy az áldozat akarja
megérteni a közte és a szülő között fennálló dinamikát, mert így
jelenhet meg a motivációja a válaszok megtalálására. Ebben a
témakörben, rengeteg anyag van fent az interneten, sok, nagyszerű
szakember nyújt segítséget nárcisztikus emberek áldozatainak. A
helyzet elfogadása nem azt jelenti, hogy elfogadom, a másik ember
„súlyosan beteg”, szegénynek segítségre van szüksége, majd segítek
neki, ha megerősödöm. Ez a taktika nem fog működni, mert az áldozat
önértékelése egy hasonló kapcsolatban eleve a „béka segge alá kerül”, a
másik ember eleve nem kér a segítségből, és az esetek nagy részében
annyira zseniális manipulátor, hogy csak kevesen boldogulnak vele,
akik meg boldogulnak, azok sem ússzák meg a műveletet anélkül, hogy
magukat is bemocskolnák. Ne feledjük, neki a manipuláció élet-halál
kérdése.
Az elfogadás azt jelenti, elfogadom a helyzetet, amibe kerültem, és
többé nem kívánok részt venni benne. Ebben a stádiumban
valószínűleg elő fog kerülni az emberből a düh, a szomorúság,
keserűség stb. Ez egy gyászfolyamat, hiszen az egyén a saját vágyait,
reményeit engedi el a helyzettel kapcsolatban. A gyógyulás folyamata,
valószínűleg nem lesz gyors, ahogy a hasonló kapcsolatok többsége is
éveken keresztül állhat fenn, rengeteg fájdalommal a háttérben.
S hogy mit nyer ezzel az ember? Szabadságot, önbecsülést, újra kezébe
veheti élete irányítását, megtanulhatja felfedezni a saját igényeit,
kiállítani a határait, elindulhat az önálló, felnőtt, örömteli lét felé.
Nyilván először fontos felismernie és elfogadnia a saját elnyomó,
könyörtelen, nárcisztikus részeit.
Még egy fontos dolog, ne becsüljük le a nárcisztikus embert, még akkor
sem, sőt, főleg akkor nem, ha önértékelésünk normális. A lebecsülés,
kihívást jelent a számára, amikor pedig a zsákmány a hálójába csábul,
ami a nárcisztikusoknak rendkívül jól megy, erre épül a működésük, az
esetek jeletős részében, ők győznek.
Úgyhogy aki háborúzni akar, az háborúzzon, aki meg békében,
örömben akar élni, az tanulja meg háború nélkül megvédeni magát,
lásd belorusz események, Minszk, ahol a felfegyveztett katonaság előtt,
békés tömeg énekel, a nők pedig virággal vonulnak fel. Remélhetőleg,
működni fog a béke polgárháború nélkül is, mert a béke az béke, a
háború, meg összecsapás.
A békéhez, valódi lelkierőre van szükség, amilye a nárcisztikus
embernek nincs, a háborúhoz elég a félelem és a gyávaság.
írta: Serrano-Correcher Maria-Luisa
2020.08.31.
Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazokat az ártó, tisztátalan energiákat, lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt, az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, szelídség, felelősségvállalás, egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem, tisztelet, tudatosság, nyitottság, tisztánlátás, hiánya, csekély, illetve túlzott volta miatt, a Föld energiarendszerébe kerültek, és a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett, itt és most, elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.