Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

Böde István jóga tanár, szellemi tanító

A kitartás

A magasabbrendű életminőségünknek,tiszta lelkiismerettel, teljes jó

közérzetünknek, van egy kikerülhetetlen, fontos feltétele: a kitartásunk  

célunk elérése érdekében.

Pontosan megfogalmazott célképzetre van szükségünk.  Hogyan és

miért akarjuk jobbá-teljesebbé fejleszteni önmagunkat, és e földi

világot. Legyen szó akár évekre szoló tanfolyam elvégzéséről,

nyelvtanulásról, egészségünk helyreállitásáról...vagy egy maratoni

távfutásunkra felkészülésünkről-akár spirituális beavatásainkat elérni,és

megosztani másokkal.

Ahányféle a törekvő ember, annyi az egyéni cél, mégis minden út egy

centrum felé vezet: az univerzum Lelkéig.

Hagyjuk türelmesen, hogy érlelődjön  bennünk a jövőképünk,amely

meghatározza világos tervünket.  Mindez az "Ismerd meg önmagad"  

gyakorlata nélkül nem megy. Ennek hiánya miatt is az élet országútjai

tele vannak elesettekkel, célt tévesztettekkel.  Hiszen önmaga

megismeréséből tájékozódhat az ember, mi illik hozzá, melyik

önmegvalósitó ösvényen kell haladnia, hogy egyéni sorsához hű

maradhasson. Nos, aki nem bíbelődik célkitűzésekkel,azt a karmája

kényszeríti erre,akkor is, ha úgy tűnik-már késő.

Szenvedélyesen akarjuk az életünket rend-ben tartani,azzal,hogy

célunkat,céljainkat megvalósítsuk!

Amit el akarunk érni,azért képesek vagyunk-e vélt vagy valós egyéb

értékeinket odaadni,feláldozni?

E korban a sokféle neurotikus, pszichoszomatikus megbetegedés a

szorongás,félelem következménye.

Az emberi lelkek egy tartományában lebénult,megdermedt,elakadt és

elfojtódott az élet. C. G. Jung a léleknek az életből kirekesztődött részét

"árnyék"-nak nevezte-amely újból és újból meg akar elevenedni,

uralkodni akar bennünk.Csakhogy: ez az árnyékszemélyiség bennünk

nem torkonragadható és nem fojtható meg, mint ahogy a "fejfájás elleni

lefejezés" sem segítene.

Csak a progressziv lépés a megoldás a fejlődés utján -egy magasabb

lépcsőfokra kell felkapaszkodni, ahol rátalálunk a megoldásra.

Nemes céljaink megvalósításával az idő teltével sok erőhöz jutunk - mert

a Fény világából érkező angyali, isteni segitséget már számosan

tapasztalták.

A csak elhatározásunk a kitartásra még nem provokálja a világban

ólálkodó

kísértőt-csak ha elkezdjük állhatatos tevékenységünket. Ha nap mint

nap helytállásunkra, következetességünkre összpontositva élünk.

A kísértés valamihez, vagy valakihez ragaszkodó  

hűségünket,kitartásunkat igyekszik meggyengíteni,ettől eltéríteni.

Személyes tapasztalataim alapján felhívom a kedves olvasó figyelmét

néhány bekövetkező jelenségre:

A komolyan vett kitartásunk, kihívja maga ellen az akadályokat-melyeket

aztán le kell győznünk. "Ha a poklokon mész keresztül, haladj

tovább".Winston Churcill.

Időközben tapasztalni fogjuk, mások érdektelenségét, értetlenségét,

netán gúnyolódásait.  Úgy gondolom,ne barátkozzunk azokkal, akik nem

értenek egyet velünk,ellenségesen viszonyulnak hozzánk, mert sok

energiát "csapolnak " le rólunk. Azonban osszuk meg magunkat

azokkal,akik értenek, támogatnak bennünket figyelmükkel.

Végül: nem csak emberekre van szükségünk,hanem olykor valami másra

is.

"A tanitvány egy kis bölcsességet akart hallani.  -Menj, ülj be a

celládba,s a cellád megtanit a bölcsességre - mondta a Mester.

-De nekem nincs cellám. Én nem vagyok szerzetes...  -Igenis van cellád.

Nézz magadba"  Anthony de Mello

Belső énünk csöndjéből felhangzó sugallat lehet a Vezetőnk...ezután

irjuk le azt a legalább hét okot, hogy mit  és miért szeretnénk elérni.

Előttünk magasodnak kisebb nagyobb hegycsúcsok, melyek arra

valók,hogy feljussunk azokra.

A zseniális költő tanácsolja: 

" Igen...ez a bölcs,végső követekeztetés: csak az érdemli meg a

szabadságot és az életet, ki mindkettőt naponta meghóditja" Goethe

Böde István

...................................................................................................................

Domján Mónka pszichológus, önismereti tréner

Kitartás és kétely – próbatétel vagy figyelmeztetés?

Régebben félig-meddig versenyszerűen futottam egy sportegyesületben, és ezidő alatt - életemben egyszer – lefutottam a maratoni távot. Ráadásul a 15. kilométernél megsérült a lábam, és a táv hátralévő, mintegy 28 kilométerét sántikálva, vánszorogva tettem meg. Bőven volt időm gondolkodni rajta, hogy továbbmenjek-e, vagy kiálljak. Tudtam, hogy már esélyem sincs megközelíteni a kitűzött időeredményt, maximum az a tudat lehet az enyém, hogy legyőztem a távot és a saját fájdalmamat. Kilométerről kilométerre húztam-vonszoltam magam előre, különböző bátorító mondatokkal biztatva magam: „ekkora távot még nem futottam le egyben” „a célban várnak a szüleim és párom” „nem hozhatok szégyent az edzőmre és a csapatra, akik bíznak bennem” „én olyan valaki vagyok, aki nem adja fel csak úgy” - de az idő legnagyobb részében csak a mérhetetlen fájdalmat éreztem a lábamban, és a félelmet, hogy ha továbbfutok, valamilyen maradandó sérülést szerzek. Nomeg a kételyt, hogy bolond vagyok, amiért továbbmegyek, sőt, hogy egyáltalán elindultam ezen a versenyen. Reménytelenül hosszúnak tűnt az előttem álló táv, még akkor is, amikor már nem volt sok belőle: a 38. kilométernél sírtam az Árpád-hídon, és úgy éreztem, nem bírom tovább.

Mégis befutottam, vagy inkább besántikáltam a célba, a tervezettnél egy órával később. Ha jól emlékszem, örültem ennek. Ráadásul a csapatot is behoztam ezzel a második helyre – a többiek jól futottak, és nem indult sok női csapat azon a versenyen. Az edzőm utána többször elmondta, hogy soha nem bocsájtja meg magának, amiért nem várt meg, azt hívén, hogy kiálltam – tudnia kellett volna, hogy én nem teszek ilyet. Dicséretnek, elismerésnek vegyem ezt? Vagy a saját önpusztító, megfelelni akaró természetem visszatükröződéseként figyelmeztetésnek tekintsem? Nem tudom utólag sem, sok év távlatából egyértelműen eldönteni, jól tettem-e, hogy akkor végigfutottam a távot. Maradandó következménye szerencsére nem lett a döntésemnek, bár még 3 hónapig sántikáltam utána.

Mit tennék ma egy ilyen helyzetben? Talán kiállnék, arra gondolva, hogy nem ér ennyit az egész, máskor is elindulhatok ezen a távon, amikor egészségesen futom végig, és talán már nem számítana annyira, hogy csalódnak-e bennem azok, akik a célban várnak. Viszont ez a tapasztalat hozzájárult ahhoz, hogy ma így gondolkodjak. Elvitt valahová, megéltem a következményét annak, hogy mi történik, ha így döntök.

Nem a fájdalom vagy bármilyen más típusú szenvedés miatt a legnehezebb kitartani azokban a helyzetekben, amikor akadályokkal szembesülünk célunk felé vezető utunk során. Hanem a kétely és a félelem miatt, „akik” azt súgják: „Hát nem látod? Rossz felé mész! Csak újabb szenvedések várnak ezen az úton, és úgysem éred el a célod! Vagy ha eléred is, nem vár ott semmi, teljesen feleslegesen szenvedsz érte! Mindenki látja, milyen balek vagy, csak te nem, hogy még mindig ezt a reménytelen dolgot erőlteted! Add fel, inkább most, amíg nem késő!”

Számtalan helyzetben feltehetjük a kérdést: kitartsak, vagy feladjam? Ez az a munka, ami igazán nekem való? Megéri folytatni ezt a kapcsolatot, amelyben annyi szenvedést élek át? Lehet-e javítani a helyzeten, ha igazán igyekszem? Vagy hagyjam az egészet, nyissak új fejezetet, kezdjek új életet?

Nekem ilyenkor alapvetően két dolog segít: az egyik az idő, ami segít kibogozni a szálakat és helyretenni az érzéseimet, motivációimat. Ha várok egy kicsit, kiderül, hogy még mindig erre akarok-e menni. Minden ellene szól, mégis változatlanul érzem, hogy erre visz az út. Vagy ahogy múlnak a napok, egyre gyengül bennem a szándék, csak nem hívom fel azt az embert, csak nem teszek semmit, hogy megragadjam a korábban hívogató lehetőséget... A másik segítség, ha látom a következő lépést. Bármilyen kicsi, jelentéktelen apróság is, amit meg tudok tenni az adott helyzetben, mégis segít megélni a saját erőmet és elhinni, van folytatás. Ha az egész problémát egyszerre akarnám megoldani, az lebénítana, összeroskadnék a súlya alatt – egy lépést viszont mindig tudok tenni, ugyanúgy, mint a maratoni táv esetében. S egyszer csak azt látom, hogy a következő lépés már maga a célbaérkezés lesz - lám, lám!

Természetesen az is sokat jelent, ha megoszthatom a terhemet – olyan barátokkal, akik értően meghallgatnak, elmondják saját tapasztalataikat, de nem feltétlenül akarnak befolyásolni abban, hogy mit tegyek, hiszen tudják: a döntés az én dolgom. Ha pedig konkrét kéréssel fordulok feléjük, megteszik, amit tudnak. Néha olyan nehéz kérni! Pedig legtöbb esetben annak is örömöt okoz, akitől kérünk, ha bizalmunkat fejezzük ki felé azzal, hogy segítségért fordulunk hozzá. Fordított esetben számomra mindig nagy megtiszteltetés, ha hozzám fordulnak támogatásért az útjukat keresők. Adott esetben én is igénybe vettem szakember, vagy egy csoport támogatását, hogy általuk külső szemmel, nagyobb érzelmi távolságból tudjak ránézni saját helyzetemre.

Tarot kártyával dolgozva számos lap ad útmutatást a kitartani vagy feladni kérdést illetően. Érdekes módon a feladás irányába terelő lapok leggyakrabban a Kardok közül kerülnek ki, a Levegő elemhez kapcsolódva gondolati tartalmakhoz kötődnek. Hát igen, a kétely alapvetően az elme szüleménye. Jól példázza ezt a Kardok 7-es Hiábavalóság lap, amelyben az egyértelmű szándékot számtalan gyengébb, de összességében mégis elbizonytalanító erejű szándék támadja. Hasonló elrendezésű, ugyanakkor biztatóbb végkimenetelre utaló lap a Botok 7 Bátorság kártyája, ahol a támadások ellenében olyan őserő áll, amely nem ismeri a kételyt, és kész céljáért bármekkora túlerővel szembeszállni. Legfeljebb hősi halált hal, de azt nemes küzdelemben teszi. A Botok szimbólumai nem véletlenül kapcsolódnak a Tűz elemhez, amely az akarat, a szenvedély, a kezdeményezés megfelelője. Egy tréner kollégám briliáns megfogalmazása szerint motivációt adni nem lehet, csak elvenni. Ha szenvedély, tűz lobog bennünk, áttörjük az ellenállást, akár a külvilágból, akár saját kételyeinkből fakad. Ha pedig kialudt a tűz, addig úgysem jutunk tovább, amíg meg nem találtuk magunkban az újabb vágyat, vagy nem távolítottuk el a lobogást elfojtó külső-belső akadályokat.

Domján Mónika 

pszichológus, önismereti tréner

...................................................................................................................

Dr. Márton Csilla pszichoanalitikus, légzésterapeuta

KITARTÁS

Megkaphatsz bármit, ha eléggé akarod. Csak olyan túláradó l

elkesedéssel kell akarnod, amely kitör a tested fogságából és eggyé

válik a mindenséget teremtő erőkkel.” (Sheila Graham)

Igen, nálam a kitartás az üdvösség folyamata.

Mi is az, az Üdvösség?

Az üdvösség (lat. salus): tág értelemben az élet beteljesedésének

állapota, melyre minden ember vágyik. Komoly, kemény, kitartó munka.

Ott lét, egység, odafigyelés, lemondás, tudatosság, akarat, kiüresedés.

Ez egy nagyon izgalmas kifejezés, tartalmazza a bocsánatot, a

megbocsájtást, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól,

betegségtől, balesetből, bűnökből; mindenfajta problémából, bajból);

megszabadítást (gonosz szellemi lényektől /démonoktól/); oltalmazást;

biztonságot; állandóságot; jólétet (anyagi bőséget, amely a szellemi

javakat is magába foglalja); gyógyulást, egészséget, boldogságot,

tudatosságot, egységet, megtartatást.

Most, hogy Decemberben vagyunk megszokott Ünnepünk a Karácsony,

amely a kitartás folyamatát írja le Ádventtől a Születés ünnepléséig, a

Szeretet ünnepéig, engedjétek meg nekem, hogy e lépéseket írjam le

Keresztény szemszögből.

Ádventtől - Karácsonyig

Ádvent jelentése röviden: Úrjövet. Ádvent az Úr kegyelemhozó

eljövetelére való felkészülés időszaka.

Négy hétből áll, Szent András ünnepéhez legközelebb eső vasárnappal,

illetve annak előestéjével kezdődik.

Milyen Úrjövetről emlékezünk meg Ádventben?

1). Történelmi Úrjövet

A várakozás ideje, ahogy az Ószövetségben várakoztak Krisztus

eljövetelére.

Az Egyház most megváltásra vár, reménykedve, hallván a prófétai szót:"

Íme, jön az Úr a népek megváltására!"

2). Kegyelmi Úrjövet

A lélek várakozása Krisztus lelki eljövetelére a Karácsonyban.

Krisztus Karácsonykor évről-évre újraalkotja születésének tényét:

istengyermekségünket megújítsa.

"Fölemeljük lelkünket az Úrhoz!" Kérnünk kell saját magunk számára!

3). Eszkatológikus Úrjövet

Reménykedve várjuk az Úr eljövetelét. Várakozásunk már beteljesedett

Krisztus születésével, mégis állandó várakozásban kell élnünk.

Kitartóan, kitartásban. Eljön az Emberfia "hatalommal és dicsőséggel",

hogy ítéletet tartson.

Mi jellemzi az Ádventi lelkületet?

Saját gyengeségünk, megváltásra való rászorultságunk tudata. Hinni

Isten irgalmában, abban, hogy megbocsájt. Adakozó, megbocsájtó

tudatos lét. Figyelmes, éber várakozás, melyben felismerem önmagam

gyengeségeit, megbocsájtás önmagammal szemben és a segítőkész

megnyilvánulás.

Sajátos gyakorlatok: csönd, imádság, elmélkedés, szemlélődés.

Ajándékvásárlás, gondos személynek szóló kiválasztás, saját kézzel

való elkészítése.

Bűnbánat, az ünnepi liturgián való részvevés.

Karácsony, a legkedvesebb ünnepünk.

Jézus születése. A hatalmas Isten egészen közelinek, egészen

embernek, mintegy védtelen gyermek képében mutatkozik, évről évre

megszületik, hogy fölajánlja nekünk szeretetét.

Jézus hármas születése.

1). Örök születés

A Szentháromságban minden idők előtt született a második isteni

Személy, az isteni Ige az Atyától, anya nélkül.

2). Földi születés

Isten elküldte egyszülött Fiát az emberiség megváltására. Időben

született Szűz Anyától, atya nélkül.

3). Kegyelmi születés

Ő a liturgiában minden évben megújítja születését hívei szívében, hogy

amint Ő az Atya egyszülött Fia, úgy mi is elnyerjük a fogadott fiúságot.

Milyen is a Karácsony lelkülete?

"Isten emberré lett, hogy az ember istenné legyen." A megtestesülés

által a második isteni Személy két természetet forrasztott eggyé.

Valóságos Isten és valóságos ember, bár e kettős természettel egyetlen

isteni Személy rendelkezik. A két természet nem összekeveredve,

hanem egységben van. Isten az üdvösség művét látható, földi eszközök

igénybevételével tudatos szeretettel valósította meg.

Kívánom Nektek, hogy az Ádventi idő készítsen fel Titeket a boldog,

Énetek megszületésére, adja meg a kitartást, hogy eggyé váljatok a

mindenséget teremtő erőkkel.”

Isten áldásával, békés, szeretettel telt Ünneplést!

Dr. Márton Csilla

06702717670

www.aboldogitolegzes.eu

 ..................................................................................................................

Kolontár Elvira természetgyógyász, spirituális gyógyító

Kitartás - az átalakulás szolgálólánya

Kitartás – erről a szóról az önismeret, a tudatosodás és az átalakulás jut eszembe – nem kevés kitartás szükségeltetik ehhez a folyamathoz. Az önismeretben elmélyedők, a tudatosság útjára lépők gyakran megtapasztalják az érzelmi hullámvasút egy speciális fajtáját: amikor látszólag sokkal rosszabb lesz újra minden, mint mielőtt elkezdtek volna meditálni, kitisztítani az életüket, begyógyítani a sebeiket. Ilyenkor több ponton is előfordulhat, hogy feladják.

Amikor elkezdünk tudatosabbá válni önmagunkra és a világra, az nemcsak egy szellemi, lelki folyamat - sok mindent elindít a kézzelfogható, fizikai életünkben is. Azzal, hogy őszintén feltárjuk a sebeinket, problémáinkat és mélyebben megértjük a helyünket a világban, már semmi sem lesz ugyanolyan, mint előtte és természetes módon fogunk változtatni az életkörülményeinken. 
Ám ahhoz, hogy valami új megszülessen, a réginek el kell tűnnie, meg kell semmisülnie és ez sokszor fenyegető, félelmetes események, veszteségek formáját ölti az életünkben. Sokan megtapasztalják, hogy miután megismernek néhány spirituális technikát és elkezdik használni, kezdik úgy érezni, hogy kitisztult minden és érteni vélik azt, ami eddig érthetetlen volt. Ám ekkor hirtelen jön egy furcsa csavar, és - látszólag - szétesik az eddig valahogy működő életük, világuk és legszívesebben visszatérnének a régi, korábban fájdalmas, de azért mégiscsak ismerős posványba. Sokan ilyenkor abbahagyják a megismert módszerek gyakorlását, mert megijednek a káosztól, az ismeretlentől, vagy a lehetséges következményektől. Sokan félnek továbblépni, mert az már túl nagy változtatásokkal járna, amelyre nem érzik magukat képesnek vagy nem hajlandóak kilépni a megszokott komfortzónájukból.

Ez egy nagy mérföldkő a belső ösvényen, mert látszólag rosszabb lesz minden és hát ki akarta ezt? Én biztosan nem, hiszen éppen hogy jobban akartam lenni, azért kezdtem el meditálni, jógázni vagy bármi egyéb. Pedig ez valóban csak a külső látszat, hiszen az emelkedő tudatosságunk fényében csupán megmutatkoznak azok a sebek és diszharmóniák, amelyek eddig is bennünk voltak, csak éppen rejtve, belül dolgoztak. Olyan ez, mint amikor egy sötét raktárszobába benyitva a lomokra és a dobozokra ráesik a kívülről jövő első fénysugár. A lomok és dobozok azelőtt is ott voltak, csak nem foglalkoztunk velük, nem irányítottuk rájuk a tudatosságunk fénycsóváját. Amikor viszont már tudatosan érzékeljük ezeket a fájdalmas pontokat, az életünket megterhelő kacatokat (legyen szó akár egy kapcsolatról, egy munkáról, egy megbetegítő szokásról, egy meg nem bocsátott sérelemről vagy bármi másról), akkor viszont már sokkal könnyebb megtenni a szükséges lépéseket.

És itt jön a valódi értelemben vett munka oroszlánrésze, a sebek begyógyítása, a múlt elengedése, a megbocsátás, és az életünk tudatos átrendezése – ami különleges kitartást igényel. Ha ráléptünk a tudatosság ösvényére, számíthatunk rá, hogy a tudatalattiban és a finomtesteinkben tárolt programok, minták rétegekben jönnek fel, vagyis lépésről lépésre tudjuk őket elengedni. A különösen nehéz ügyek újra és újra felbukkannak, esetleg még több tudatosságot, gyógyulást, fényt és szeretetet igényelve, akár egészen addig, amíg a fizikai jellegű cselekvéseinket is teljesen át nem alakítjuk az üggyel összefüggésben.

A jelenlegi mély átalakulások közepette pedig soha nem látott lehetőségünk van arra, hogy megszabaduljunk minden érzelmi, lelki vagy fizikai tehertől, amely már nem szolgálja tovább a fejlődésünket. Sokan választják ezt a mélyebb utat, és újra és újra szembesítik önmagukat – az életük helyzetein keresztül – mindazzal, amit el szeretnének engedni.

Ezért gyakran újra és újra előjön ugyanaz a fájdalmas érzés, ugyanaz a téma, amit már százszor lerágott csontnak érzünk, és úgy érezhetjük, már rég túl vagyunk rajta. Talán igen, talán van még valami maradvány a legmélyebb rétegekben – de vajon valaha a végére érünk vagy éppen egy feneketlen kútba zuhantunk, amelynek sosem érhetjük el az alját? Mikor ér véget a gyógyulás? Mikor fogynak el a rétegek? Mikor érezhetem gyógyultnak magam?

Ezekre a kérdésekre bár mindenki meg tudja adni a saját érvényes válaszait, egyvalami mégis igaz lehet mindannyiónk esetében. A gyógyulás, változás folyamata nemcsak tudatos döntést igényel, valóban szükségünk van hozzá az erőteljes kitartásra. Ez azt is jelenti, hogy tudatosak vagyunk a folyamatra, amiben éppen nyakig benne vagyunk. Lehet, hogy újra és újra meg kell erősítenünk, hogy a nehézségek, amelyek jönnek, ugyanúgy el is mennek, ha megengedjük. Újra és újra tudatosítanunk kell, hogy a feladat, a kihívás, amivel éppen dolgozunk, nem azonos velünk – ennél a mi Isteni Lényünk messze több, fényesebb és szeretetteljesebb. A Lélek csupán tapasztal, méghozzá haladó szinten: a fizikai síkon. Érdemes minél szilárdabban lehorgonyozni az öröm és a harmónia mellett, és amikor nehézségek bukkannak fel, mélyeket lélegezni és tudatosítani a Forrással való kapcsolatunkat.

Kolontár Elvira természetgyógyász, spirituális gyógyító

www.hazateres.net

 ..................................................................................................................

Samu-Erdélyi Erzsébet (szellemi tanító, Mátrix Harmonizáció)

Kitartás

Ez életem egyik legnehezebb témája, és ebben tényleg csak saját

tapasztalataimat tudom veletek megosztani.

Alapvetően sok mindenbe belekukkantottam életem során - ahogy

mondani szokás -, „csak akasztott ember” nem voltam. Minden egészen

addig lelkesen csináltam, amíg a lényeget meg nem értettem, és

önállóan is tudtam már benne alkotni. Ilyenek a kézimunkák, melyekből

egyedül csak a csipkeverést nem ismerem, a többit mind kitanultam.

Ebbe a témakörbe tartoznak a munkáim, ahol sajtófőnöktől kezdve

média-multi manager-éig, asszisztens, műkörmös, irodavezető… és még

sorolhatnám jó sokáig, hogy mi mindnet csináltam már életem során. Itt

is érvényes: csak addig, amíg volt benne kihívás, amíg versenynek

számított saját magam felé.

Ahogy már ismertem a varázsát, már nem számított idegennek, azonnal

abbahagytam, és erre remek kifogásokat gyártottam.

Az álmaim: vannak a gyermekkori, melyekből sok-sok megvalósult, a

felnőttkoriakból is büszkélkedhetem ilyenekkel. És dacára a ridegebb

életfelfogásnak, sok-sok csoda is történt velem.

És vannak még bőven álmaim, melyek megvalósulásra, megvalósításra

várnak. Mert azt gondolom, hogy álmok, célok nélkül nem tudok élni.

Persze az is lehet, hogy az az igazi megvilágosodás, ha az ember csak

szemléli az életét, és ebbe bizony nem férnek bele sem álmok, sem

célok.

Azt hiszem, hogy ha elfogynak ezek az álmok, az már csak vegetálás,

nem élet. Azt hiszem, mivel a tapasztalás miatt születünk testbe, az

álmok nagyon is helyénvalók.

No de térjünk vissza a kitartásra, az alaptémára. Mi az ami mellett mégis

kitartok? A hitem, amely születésem, tapasztalásom óta egy kicsit már

módosult, azonban mindig az enyém maradt.

Kitartok még az alaptulajdonságaim mellett, melyeknél az engem

körülvevők gondolom, csak a pozitívoknak örülnek. 

Kitartok az általam etikusnak tartott élet mellett.

És amire e kis dolgozat megírása közben jöttem rá: kitartok a

kíváncsiságom mellett! Most viszont itt az újabb feladat, cél: mire jó az,

hogy sok mindenhez értek? Ez nem a hagyományos karrierív, bár ezt a

szót csak néhány éve ismerjük…

Szóval akkor tulajdonképpen mit is jelent nekem a kitartás? Mi mellett

tartok ki mindenképpen?

Az álmaim mellett, melyek lehetnek idealisták (legtöbbször azok),

lehetnek nagyratörők (mindig a legnagyobb álmaim teljesültek), vagy

lehetnek a legtitkosabbak (nektek elárulom: sok gyermek vegyen körül)

de mind-mind olyanok, amik mellett érdemes KITARTANI!

Szeretettel:

Samu-Erdélyi Erzsébet

70/55 44 621

 ..................................................................................................................

Somogyi Péter lélekszerelő, hagyaték őrző

Kitartás

Fontos, hogy legyenk céljaink. Célok nélkül nehezen megy az életünk, ha

a céltalan sodródást egyáltalán életnek lehet nevezni. Bár vannak akik a

vágy nélküli életet hírdetik, mint elérendőt. Érdekes, hiszen, ha nem

vágyunk semmire, akkor célunk sincsen. Céltalanul pedig...

Nos, egyszerűbb, ha abból indulunk ki, hogy emberként vannak céljaink.

A célok eléréséért pedig tennünk kell. Tennünk, mert egyébként

nehézkésebb a megvalósulásuk. Sőt, ha csak várunk, a sültgalambra,

könnyen úgy járhatunk, hogy a céljaink egyáltalán nem valósulnak meg.

Segíts magadon, az Isten is megsegít. Ismerjük a mondást. Mert, ha mi

magunk megtettük ami a mi dolgunk, amennyit képesek vagyunk tenni,

akkor az Isten is megsegít minket a megfelelő mértékben. Tehát, mi már

megtettünk mindent, minden tőlünk telhetőt, így felajánljuk az Istennek

a célunkat, a tetteinkkel együtt, azaz elengedjük a problémát. A

felajánlással, lemondunk az irányításról. Viszont ezzel együtt, azzal a

tudattal éljük az életünket, hogy az Isteni segítség érkezik, csak idő

kérdése. Élünk tovább, mert mi már mindent megtettünk. Itt a földön,

bizony jelenleg az idő fogságában élünk. Ez azt jelenti, hogy a

változások csak egymás után, megfelelő sorrendben történnek. Ezért

várnunk kell.

Pontosabban nem szabad várnunk az eredményre, mert az negatívan

befolyásolja a megvalósulást, de idő telik el, amíg bekövetkezik.

Ebben az időszakban mint mondtam, nem vizslathatjuk az időt, nem

várakozhatunk a várt esemény bekövetkeztére, hanem szépen élnünk

kell tovább, hiszen tudjuk, amúgy is bekövetkezik, mert az Isten

megsegít.

Viszont annak ellenére, hogy nem méricskelve várakozunk, mégis szem

előtt kell tartanunk a célunkat. Nem veszíthetjük szem elől. Akkor sem,

ha látszólag éppen nem történik semmi, ami a bekövetkezést igazolná.

Szem előtt kell tartanunk a célunkat és ki kell tartanunk, amíg

megtörténik az amire vártunk.

A cél eléréséhez több esetben is várnunk kell, vagy a bekövetkezésre,

vagy egy újabb jelre, mi szerint további feladat adódott, amit meg kell

oldanunk. Pont ezért, az idővel kapcsolatos nehézségért, a célunk

eléréséhez nem elég a kitűzése, a tettek, hanem KITARTÁSra is

szükségünk van, hogy végig tudjunk menni az úton. A kitűzött cél

eléréséhez kitartónak kell lennünk a szándékunkban, attól függetlenül,

hogy az úton éppen a tevékeny vagy a várakozó szerepre

kényszerülünk!

Itt a földön, az idő rabságában, kitartó akarattal lehet csak célt érni! 

Somogyi Péter