Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

 

 

anubis.jpg

 

 Köztudati hatások 2025.10.16., csütörtök

(alkalmankénti megjelenés, jelentősebb köztudati hatások

esetében)

 

Kérem Anubisz, a Felettes Énem, a Föld, Imhotep, Jézus, Mária Magdolna, Máriaanya, Mihály arkangyal védelmét a teljes energiarendszeremre, beleértve a fizikai testemet, a helyre, ahol tartózkodom, az olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, mely áthatolhatatlan, minden tisztátalan, ártó energia, tisztátalan, ártó lény számára. Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyére, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazt a tisztátalan szándékú, szélsőséges, manipulativ, ártó energiát, tisztátalan, ártó lényt, mely a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása, és az egészségem megőrzése mellett elvihető gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges.  Kérem, elfogadom, engedem magamon keresztül átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség,szeretet,pártatlanság energiákat.                     

 

Az ember, nem azonos az érzéseivel, gondolataival, a jelenlegi átmeneti

időszakban pedig ennek tudatosítása, nagyon fontos azok számára, akik

szeretnék jól érezni magukat a bőrükben.

Magasabb megértési és rezgésszinten működni, azt is jelenti

egyben, az ember megtanul egyre inkább lekapcsolódni a

köztudatról, vagyis függetleníti magát a köztudati hatásoktól.

Ez olykor nem egyszerű feladat, ám nem is lehetetlen. Amennyiben valaki

képes beazonosítani, hogy amit aktuálisan érez, gondol, az nem az

övé, hanem a köztudaté, dönthet úgy is, a köztudati hatásoktól függetlenül

is jól érzi magát.

Úgy határoztam, alkalmanként, röviden megosztom veletek, milyen

köztudati hatásokat érzékelek egy-egy napon.  

Ezek nyilván a saját érzékeléseim, a teljesség igénye nélkül, ám akiket

érdekel, azoknak segítséget nyújthat annak beazonosításához, amit

aktuálisan éreznek, gondolnak, annak mekkora része lehet saját és

mekkora köztudati.

A beazonosított érzéseket, gondolatokat, kéréssel el lehet vitetni

gyógyító helyükre, mely tevékenységgel, tisztul az ember

környezete és a köztudat is.

Akiket a mélyebb okok is érdekelnek, azoknak ajánlom figyelmébe az

oldalon megjelent és folyamatosan, havonta megjelenő írásokat, melyek

központi témája, az elmúlt években a hitrendszerváltás, illetve

"dimenziók egybenyílásáról 2014.01.19" című anyagomat, mely

talán, az oldalon megjelet írások közül, a leginkább közérthetőbbe

alatti menüpont/. Azok számára pedig, akik nyugodtabban, békésebben

szeretnének élni a jelenlegi, átmeneti időszakban, és ezért hajlandók tenni

is, ajánlom figyelmükbe a személyes Bach-virágterápia tanácsadás

lehetőségét, melynek részletei megtalálhatók a "Bach-virágterápia

tanácsadás" menüpontban /felülről a 3.-ik menüpont/.

Serrano-Correcher Maria-Luisa/Mása/, 2017.12.11.

 

Köztudati hatások 2025.10.16., csütörtök

Rövid asztrológiai áttekintés: 2025-ben, a Plútó, május 4.-e és

október 14.-e között volt retrográd mozgásban, a Vízöntő jegyében.

A Plútó retrográd időszakának lehetséges hatásai az egyéni

működésben: mély belső átalakulás, belső konfliktusok

felerősödése, szorongásos érzetek felerősödése, felszínre

kerülhettek a függőségekkel, kényszeres viselkedéssel kapcsolatos

működések, felerősödhetett a változás/változtatás iránti kényszer,

gyakori lehetett a kontroll iránti fokozott igény, a mindent kézben

tartani akarás. Az időszak nagyszerűen alkalmas volt belső

munkára, kiemelten hitrendszerváltás témakörben.

A retrográd fázis végével, október 14.-től, a Plútó direkt mozgásba

váltott, ami egyéni szinteken segíthet meghozni bizonyos régóta

halogatott döntéseket, és véghez vinni a változtatásokat.

Köztudati szinten, jelenleg határozottan érzékelhető egyfajta

felszabadultság, ugyanakkor ez a felszabadultság, egyelőre inkább

arról szólhat, „Jaj de jó, lement a nyomás, megszűnt a belső

frusztráció. Most érzem csak, mennyire elfáradtam. Nem érdekelnek

azok a dolgok, melyekkel az elmúlt időszakban el voltam foglalva. Jó

most kiszakadni azokból a történetekből, és egy kicsit élvezni a

létet, akár felelőtlenül, féktelenül is”. Kérem Merlint, eme

programokat vigye el gyógyító helyükre.

A Föld rezgésszintje továbbra is emelkedik, egyre inkább

érvényesülhetnek egyéni/közösségi szinteken, a Földön jelenleg

egyszerre jelenlévő két hitrendszer (hatalom/hála, feltétel nélküli

szeretet és elfogadás) visszája hatásai is. Egyszerűbben

megfogalmazva, analógiában a „Plútó retrográddal”, az ego

hónapokig védekezhetett a Felettes Énnel való együttműködés

ellen, aminek következtében, az egyén mély belső konfliktusokat

élhetett meg, erőteljes szorongások kíséretében, viselkedése

kényszeressé válhatott, rendszeresen követhetett el erőszakot

önmagán, a másik emberen.

Amennyiben az egyén tisztában van a Földön zajló energetikai

folyamatokkal, a hitrendszerváltás szükségességével, és azzal hogy

célja a Felettes Én szintű működés, azaz az ego/Felettes Én

viszonylatában történő egyenrangúság/együttműködés

megvalósítása, akkor a tudattalanjából előjövő programok,

működések felismerésén, megértésén, az egyik hitrendszerből, a

másik hitrendszer szerinti átfordításán tevékenykedett.

Magyarán, pl. kérte az ÉgiFöldi Segítőktől és a Felettes Éntől,

szorongásai, dühei, félelmei stb. elvitelét gyógyító helyükre,

felismerte, megértette és változtatott az önerőszak, mások feletti

erőszak, túlzott kontroll stb. nevezetű működésein, aminek

következménye, valószínűleg az, hogy jelenleg magasabb megértési

és rezgésszinten működik, mint eddig. Ugyanakkor, az egyén

továbbra is dolgozik tudattalan tartalmai feldolgozásán, pl.

aktuálisan az elszállásos, koncentráció, éberség, tudatosság,

stb. hiányával kapcsolatos érzeteit/érzéseit/gondolatait (már ha

vannak) kéri elvitelre gyógyító helyükre.

Amennyiben az egyén nincs tisztában a Földön zajló energetikai

folyamatokkal és/vagy nem tesz semmit emberként való fejlődése

céljából, valószínűleg továbbra is „az ego akar Úr lenni a házban”,

marad az egyén erőteljes hatalom és hála hitrendszere szerinti

működése. Az ego jelenleg, valószínűleg „fel akar szabadulni a

hónapokig tartó elnyomás alól”, ami valójában arról szól, ő húzta be

a vészféket, ő nem volt hajlandó együttműködni a Felettes Énnel,

tehát a nyomás okozója is ő, hiszen a Felettes Énnek nincs szándéka

nyomás alá helyezni senkit. Jelen esetben, a felelősségátruházás

„klasszikus esetéről” van szó, ego/Felettes Én viszonylatában. Az

egyén működése, szabadossá, felelőtlenné, figyelmetlenné,

nemtörődömmé, féktelenné válhat, mely jelenség igen látványos

formában figyelhető meg pl. a reggeli, autós közlekedés területén.

Kaotikusság, figyelmetlenség, öntörvényűség, a másik ember

tekintetbe nem vétele, "fék helyett, a gázra lép" helyzetek, jelenleg

nagyobb számban fordulhatnak elő köztudati szinten. Miért?

A túlzott kontroll visszája, a túlzott szabadosság. Az önerőszaké, a

másokon való erőszak. A szorongás mögött megbújó túlzott

éberségé, az éberség hiánya stb. Az egyén működése, könnyen

„átcsaphat” az egyik végletből, a másikba, aminek előbb-utóbb

meglesznek a maguk következményei. A Föld rezgésszintje

emelkedik, a visszája hatások érvényesülnek, az egyén, amennyiben

alapjaiban nem változtat a működésén, hamarosan nagyon is

hasonló tudatállapotban találhatja magát, mint amiből jelenleg

menekülni kíván.

Mi ennek a „libikókázásnak”, pontosabban "ingázásnak" a célja?

Többek között az, hogy az egyén tanuljon meg egyre kevésbé

azonosulni az érzeteivel/érzéseivel/gondolataival, másképpen

megfogalmazva, az egójával, és lépésről-lépésre, tanuljon meg

befelé figyelni, azaz a Felettes Énjére, mert a Föld magasabb

rezgésszintjén, ebben a működési formában (Felettes Én szintű

működés) élhet egészséges életet az ember.

Egy gondolat erejéig visszatérve az asztrológiához, hasonlatos a

helyzet a „trigon fényszögek” esetében is. Mivel a közeljövőben

lesznek bőven kedvező bolygóállások, köztük „trigonok” is,

valószínűsíthető, hogy a köztudat, az elmúlt időszakhoz képest,

jóval nyugodtabb állapotban lesz. Ez jó hír lehet azok számára, akik

„erősebben” csatlakoznak a köztudatra (lásd. a köztudat állapotától

függ a saját tudatállapotom), ugyanakkor minden ember valamilyen

mértékben csatlakozik a köztudatra, tudomásom szerint, jelenleg

nem él olyan ember a Földön, aki teljes, és állandó mértékben

lecsatlakozott. Magával a köztudati csatlakozással, bármilyen

mértékű legyen is az, az egyén figyelmetlenebbé válhat a saját

működésében (lásd. kitört a béke köztudati szinten, nekem sem

szükséges annyi mindenre figyelnem), magyarán, az egyén

könnyebben „elcsúszhat a banánhéjon”. Nyilván, egy elcsúszásnak,

meglesznek a maguk következményei, a visszája hatások, „trigon

ide, vagy oda”, megérkeznek, hasonló helyzetekben, a nagyobb

éberség, nagyobb koncentráció, nagyobb tudatosság, igen sokat tud

segíteni az elcsúszások megelőzésében.

A párkapcsolati történetek, az elmúlt héthez képest könnyedebb

formában, még mindig aktuálisak köztudati szinten (hétfőn a

Vénusz belépett a Mérlegbe). Meglepően sokan elolvastátok a

Lemúria és a szexualitás 2011. című anyagot, több visszajelzést is

kaptam az ügyben, hogy egyeseknél sikeresen megértésre kerültek

dolgok, az anyagnak köszönhetően. Ez igazán jó hír, örülök neki,

pontosan ez volt a célja az anyag publikálásának. Egy rövid

kiegészítés még idekívánkozik részemről, „valódi párkapcsolat”

jeligére, ezzel zárom az aktuális köztudati hatások írásomat.

"A valódi párkapcsolat, két egyenrangú ember együttműködése

egymással abból a célból, hogy megtanuljanak, igazán szeretni.

Metafizikai értelemben szeretni annyit jelent, hogy elfogadlak úgy,

ahogyan vagy, mert tudom, mert megértettem, hogy önmagamban

önmagamnak is teljes és egész vagyok, azaz semmilyen értelemben

sincs szükségem rád, még szerelmi együttlét céljából sem. Ha ezt

valaki érti, és képes élni a maga igaz valójában, az képes arra, hogy a

párjával egyenrangúból, a módon, azaz valódi párkapcsolatban

éljen. Minden más esetben, a hárem effektus miatt, ez csak álom,

vágy marad. A gyökér ok abban van, hogy a Föld eddigi

történetében, a férfiak megjelenése óta, az emberek mindig

közösségben, ha úgy tetszik, párokban éltek, és nincs igaz

tapasztalatuk az önmagukban élésről (kivéve a nők, de akkor még

nem voltak férfiak), aminek természetesen szintjei vannak. Így az

egyenrangú kapcsolatnak is szintjei vannak, aminek az első

lépcsőfoka az, hogy tapasztalatokat szerzek arról, hogy személyes

jelenlét nélkül is te vagy a párom, hogy személyes jelenlét nélkül is

képes vagyok veled élni, mégpedig önmagamban eltartva önmagam,

a segítséged nélkül. Ez a kezdet. A valódi párkapcsolat tehát arról

szól, hogy önmagamban önmagamat szeretem, ezt kezdem el

tanulni, gyakorolni, és ebben a másik is partner. Egymást igazán

szerető párok esetében ez nem probléma, ahol ez problémát jelent,

ott nincs igaz szeretet. Van félelem, ragaszkodás, birtoklás,

spirituális ego, önfeláldozás, mártírság, stb. de igaz szeretet, az

nincs. Nagyon sok pár él a Földön manapság azzal az életfeladattal,

hogy egyenrangú módon éljenek egymással, erről akár tudatosan,

az ego szintjén, akár a Felettes Én szintjén döntést is hoztak, viszont

nem hoztak döntést a személyes jelenlét nélküli együttélésről.

Nagyon sok válás mögött van gyökér okként ennek a döntésnek az

elmaradása, mert az egyenrangú módon akarok élni veled, de

személyes jelenlét mellett, első körben azt jelenti, hogy egyenrangú

módon akarok élni, csak nem merek. Nincs merszem felvállalni az

önmagamban önmagamnak való élést, félek tőle, bizalmatlan

vagyok, és ezért inkább maradok. Csakhogy a tudatos én szintjén

kitartani a személyes jelenlét mellett, a tudattalan szintjén azt

jelenti, hogy személyes jelenlét nélkül akarok élni veled, bármely

okból és célból, és tudattalan működés esetén ez fog idővel

manifesztálódni, azaz bekövetkezhetnek (és az esetek túlnyomó

részében be is következnek) azok a helyzetek, amelyeknek folytán a

párok külön fedél alá kerülnek. Tudattalan folyamat esetén ez is

tudattalanul történik, és lehet, hogy 3. személy bevonzása által

manifesztálódik a külön fedél alá kerülés, ami nagy valószínűséggel

elmaradhatna, ha a felek tudatosan, külön fedél alá való költözéssel

felvállalnák az együttélésüket. Sok válás lenne elkerülhető, ha a

felek ismernék a valódi motivációjukat, és hitrendszereiket, nem

beszélve a boldogan, boldogabban való élésről. Merthogy a valódi

párkapcsolat ezt is jelenti, egyenrangú félként, önmagamban

önmagamnak boldogan élek veled, mert téged választottalak,

számomra te vagy az igazi párom, és ez személyes jelenlét mellett,

és/vagy személyes jelenlét nélkül is, így van. Ha ezt egy pár, a

mindennapokban ténylegesen képes így megélni, ott valódi

szereteten működő párkapcsolat van, és ez maga a metafizikai

értelemben vett párkapcsolat." /csoportmunka, Hórusz Szeme

Misztériumiskola, vezető: Vincze Ágnes/.

 

Köztudati hatások 2025.10.08., szerda

A tegnapi napon Telihold volt, és Merkúr- Plútó kvadrát. A

bolygóállások hatásai ma is érzékelhetők. Az időjárás csodálatos, a

köztudat állapota kevésbé, látványos "kontraszt" ez a Földön

jelenleg egyszerre jelenlévő két hitrendszer (hatalom-hála/ feltétel

nélküli szeretet és elfogadás) tekintetében. Köztudati szinten,

jelenleg nagyobb számban lehetnek jelen a siettetés, nyüzsgés,

kapkodás érzetei/érzései/gondolatai, a kedvetlenség, „hagyjon

engem mindenki békén”, „ne akarjon tőlem senki, semmit”

érzeteivel/érzéseivel/gondolataival együtt. Egyesek, napok óta

érzékelhetnek erőteljes szédüléses, széteséses érzeteket, nehezükre

eshet a koncentráció, a "befelé figyelés" a megszokottnál jóval

nehezebben működhet. Így hírtelen, az "energetikai anomália"

kifejezés jutott eszembe. Az ember élete minden pillanatában

kapcsolódik valamelyik hitrendszerhez, tudatalatti, vagy tudat

feletti csatornákon keresztül. Egyesek számára, érzetileg, jelenleg

olyan lehet a helyzet, mintha a tudatalatti csatornákon keresztül

"már" egyre kellemetlenebb a csatlakozás, a tudatfeletti

csatornákon keresztül pedig "még" kellemetlen, szokatlan, nem

komfortos a csatlakozás. Valahová ugyanakkor szükséges

csatlakozni, mert másképpen a történet nem működik. A fel-le

csatlakozások, átkapcsolódások, átfűződések, bizony járhatnak

együtt szédüléses érzetekkel. Felsoroltakat továbbra is

lehet kérni elvitelre gyógyító helyükre az ÉgiFöldi Segítőktől és

Felettes Éntől. Szombaton Vénusz- Szaturnusz szembenállás

lesz, így az érzelmi kapcsolatok, főleg a párkapcsolatok terén

jelenhetnek meg megoldandó, feloldandó feladatok. Ennek

„előszele”, már most érzékelhető köztudati szinten.

Alábbi programokat ugyancsak célszerű kérni elvitelre gyógyító

helyükre: „Ez a pasi semmire sem képes. Még a legalapvetőbb

feladatokat sem lehet rábízni. Hogy lehet valaki ennyire sötét,

tehetetlen, érzelmileg éretlen, tahó, alkalmatlan stb.”, illetve „Ennek

a nőnek semmi sem jó. Bármit teszek, mindig csak kritizál. Nem

tudom mit tegyek, hogy a kedvében járjak. Semmi kedvesség nincs

benne stb.”

Az elkövetkezendő napokban, akiket érint a történet, célszerű

odafigyelniük az érzelmeikre. A „beletiportak a lelkembe, nincs

tekintettel az érzéseimre, semmi együttérzés nincs benne”

programokat, ugyancsak lehet kérni elvitelre gyógyító helyükre.

Itt megjegyzem, kiszáradás szélén van a Balaton, kiszáradás szélén

van a Velencei tó, mindez, analógiában az érzelmekkel, nem mutat

túl rózsás képet a magyar köztudat jelenlegi, érzelmi állapotáról.

Érthető, hogy a mentális túlműködés, a sok aggodalom, szorongás,

elvitelkérés nélküli dühöngés, előbb-utóbb érzelmi

kiégéshez vezethet, talán érdemes megelőzni ezt a

tendenciát egyéni/közösségi szinteken, amíg lehet.

A hétvége köztudati hatásainak könnyebb kezelése céljából, ajánlom

figyelmetekbe a Párkapcsolatok a Föld emelkedő rezgésszintjén

2023.01.13. című írásomat, 

http://www.ezohirnok.hupont.hu/361/parkapcsolatok-a-fold-

emelkedo-rezgesszintjen-20230113

melyben röviden összefoglaltam azokat a tendenciákat, melyekre

célszerű odafigyelnie a „feleknek” a Földön zajló energetikai

változások tekintetében, „rombolás helyett, építkezés a

párkapcsolati konfliktusokból” témakörben.

Kiegészítés "haladóknak".

A fizikai test – minden fizikai test – úgy van felépítve, hogy a

működéséhez, azaz az életben maradáshoz szükséges energiát

különböző tudattalanul működő csatornákon át, a Föld éterében

jelen lévő hitrendszerekhez (értsd: gondolatok, programok,

ítélkezések) történő tudatos és tudattalan kapcsolódásból nyeri.

Minden gondolathoz tartozik egy érzelem, minden érzelemhez egy

esemény, és minden eseményhez egy fizikai tünet. Ez azt jelenti,

hogy ha tudattalanul az egyik tudatalatti csatornámon át arra a

programra kapcsolódom bármely oknál fogva, hogy a férfiak

képtelenek egyedül élni, és el kell tartani őket, akkor az ehhez a

gondolathoz kapcsolódó érzelem fog bennem jelentkezni. A látható

világomban azt fogom tapasztalni, hogy a férjem/párom,/fiam

folyton elveszti a munkahelyét, nem képes megbecsülni önmagát,

stb., és a bennem kialakult érzelmek során 3. dimenziós

betegségtüneteim jelentkezhetnek. Ez azt is jelenti, hogy a bennem

élő tudattalan programot a férfi éli tudatos szinten, azért veszti el ő

pl. a munkahelyét, hogy én tartsam el őt, és a bennem jelentkező

érzelmek is az ő tudatalattijához kapcsolódnak, hiába élem én őket.

Tudattalan működés esetén („A” típusú kapcsolatok), a nők fizikai

teste a férfiak tudatalattiján működik, a férfiaké pedig a nőkén.

Azaz, ha nekem, mint nőnek magas vérnyomásom van valamiért, az

nem az én tudatalattimban zajló folyamatok következménye, hanem

a páromé. Innen nézve, minden olyan technika, ami a fizikai test

kezelésére irányul, és bennünk lévő okok feltárására vonatkozik

esetleg, téves, mert ebben az értelemben nem rólam, hanem a

pároméról van szó. Ez azt is jelenti, hogy mindazt, amit a párom él

tudattalanul, azt én élem tudatosan, másrészt az ő fizikai szinten

jelentkező betegségtünetei az én tudatalattimban lévő dolgokra

vezethetők vissza. E nélkül a tudás nélkül, minden kezelés, ami a

fizikai testre vonatkozik, csak és kizárólag tüneti kezelés lehet, és

köze nincs a valódi gyógyuláshoz. A valódi gyógyulás ott kezdődik,

amikor megnézem, milyen tudatalatti hitrendszereken működök –

támpont a párom viselkedése, szokásai, véleményei, stb. -, ezeket

górcső alá veszem, akarom és/vagy nem akarom őket a

továbbiakban, és döntök a megváltoztatásukról. Ha az én

tudatalattimban lévő hitrendszerek megváltoznak, a páromnak már

nem lesz szüksége tudatos szinten azt élnie, és mivel a tudatalatti

szintjén minden az ellenkezőjére fordul, így az ő tudatalattija is

változik, ami által én fogom másképpen érezni magam a fizikai

testemben. Pl. elmúlnak a 3. dimenziós betegségtüneteim, jelen

példával élve, a magas vérnyomásom. /Forrás: Hórusz Szeme

Misztériumiskola, csoportmunka, vezető: Vincze Ágnes/.

 

Köztudati hatások 2025.10.03., péntek

A "körülményekhez" képest, viszonylag nyugodt jelenleg a köztudat.

Jövő hét elején, ez valószínűleg változni fog, így "pénz és tulajdon"

témakörben, vagy másképpen, arcturusi karma tisztulási folyamatai

témakörben, folytatva az e heti tematikát, alábbiakban még egy

anyagot szeretnék megosztani veletek.

Napi üzenet: "Az ego látszat együttműködésével, nem valósítható

meg a Felettes Én szintű működés. Javasolt megnézni, hol akar

átverni az ego azzal, hogy azt mondja, akarja az együttműködést,

valójában esze ágában sincs együttműködni. "

 A pénz, annak megteremtése óta, erősen „kötődik” a tulajdon

kérdésköréhez. Mit is jelent a tulajdon a hatalom és hála

hitrendszerén belül? Valamit, ahol, amivel 100%-ban azt tehet

valaki, amit akar, pontosabban, amit az ego akar. Ez egy

birtokviszony az ego és a tulajdon között, amihez az emberek

többsége erőteljesen ragaszkodik és melyet „tévesen” a valódi

szabadsággal azonosíthat. A pénz megteremtése előtti időszakban,

ez sokáig azt is jelentette egyben, hogy akinek nagyobb,

erőszakosabb volt az egója, annak lehetősége volt nagyobb tulajdon

birtoklására, ami meglehetősen kaotikus állapotokat

eredményezett. A nagyobb rend és átláthatóság biztosítása”

céljából, létrejött értékmérő eszközként a pénz. Az alapprobléma”,

azaz az ego „egyeduralomra törekvése bármi áron” azonban nem

került felismerésre, így a pénz létrejötte éppen az ego számára

„biztosított” nagyobb rendet és átláthatóságot birtokviszonya

megszilárdításához. A hatalom és hála hitrendszerében két pólus

létezik, ezek között elszakíthatatlan a kapcsolat, ezért ahol az egyik

pólus megjelenik, ott megjelenik a másik is (hatalom-hála, alá-

fölérendeltség). Ha megnézzük, a pénz csereeszközként történő

használata mélyen rögzült az emberek többségében, ugyanakkor

eredendő” célja sok esetben a tudatalattiba merült, hiszen a pénz

önmagában nem jelent értéket. Az érték a csere során kerül a pénz

tulajdonosához, vagyis akkor, amikor az kifizeti annak összegét. A

hatalom és hála hitrendszerének programja szerint, akinek sok

pénze van, az sok tulajdont birtokolhat, azaz látszólag még nagyobb

„területen” teheti azt, amit akar. Ez a program elegendőnek

bizonyult ahhoz, hogy a pénz önmagában is értékként „rögzüljön” az

emberekben, annak halmozása, tulajdonlása, célként jelenjen meg

egyéni szinteken, háttérbe szorítva” azt az energetikai

törvényszerűséget, hogy a pénz is energia, mely ezzel a törvénnyel

együttműködésben áramolva válhat bőségessé. E hitrendszeren

belül tehát a pénz kifizetője a tulajdonos, annak elfogadója a „hálás”

eladó, alkalmazott stb, aki a kapott pénzen, saját tulajdont

vásárolhat, ( árú,étel, szolgáltatások stb.) amivel ő is tulajdonossá

válhat. A csere során, ahogy megjelenik az egyik pólus, azonnal

megjelenik a másik is, így a pénz kifizetésével a tulajdonos

nemcsak a csereeszköz, hanem a pénz elfogadójának tulajdonosává

is válik egyben, míg az elfogadó, annak tulajdonává. Ezt nem nehéz

belátni, ha arra gondolunk, mi mindent megtesznek egyes

munkahelyek alkalmazottai, hogy a főnök kedvében járjanak, az

eladók munkaköri kötelességei közé tartozhat a mosoly, egy baráti

beszélgetés pedig azonnal fordulatot vehet mindkét „fél” részéről,

ahogy szóba kerül a csereügylet lehetősége. Minél inkább akar

tulajdonos lenni „saját háza táján” az ego, annál erőteljesebben

válhatnak tulajdonná a másik póluson elhelyezkedők, biztosítva

ezzel a hitrendszer működésének egyensúlyát. A hatalom és hála

hitrendszerén belül az ego, az esetek jelentős részében arra

törekszik, hogy a hatalom oldalán helyezkedjen el, ami érthető is a

részéről. Egy erős ego számára a hála oldalán való elhelyezkedés

azonos lehet mindazzal, amit nem akar, és amit „bármi áron” el

akarhat kerülni, hiszen csak a hatalom és hála hitrendszerét

ismeri, a feltétel nélküli szeretet és elfogadás hitrendszerét nem.  A

hierarchiában történő elhelyezkedés, harcok útján valósulhat meg,

az erősebb, erőszakosabb ego javára. Ez egy késztetés, mely

tudatosan, vagy tudat alatt, minden egyes emberben ott van, ha tud

róla, ha sem, s ez egyben a hatalom és hála hitrendszerének „alap

játszmája” is. Gazdasági, pénzügyi nehézségek rendszeresen

előfordultak a Földön, ezek kezelésére számtalan mód és megoldás

létezett, az ego leleményességének köszönhetően. A „birkát etetni

kell, hogy nyírni lehessen” programja, kifejezetten a hatalom és hála

hitrendszerének szüleménye”, s ha megnézzük, erre a programra

épül a Földön jelenleg létező szinte minden gazdasági, pénzügyi,

politikai és egyéb rendszer is. Jelen időszakban sok embernek lehet

olyan érzése, bármit tesz, valahogy nem jut egyről a kettőre és a

megoldást sem látja, ami érthető, mert az ego önmagában már

valóban nem láthatja a megoldást. Ego szintű működésnél, jelen

energetikai körülmények között, a megoldás nem látható, így magát

az ego szintű működést célszerű befejezni tudatos döntéssel,

folyamatában, vagy megvárva, amíg ez a működés egyéni szinten

„bedől”. Mindenkinek szabad akaratában áll eldönteni, melyik

lehetőséget választja. Maga a folyamat az esetek jelentős részében

igen kellemetlen tud lenni, hiszen az ego ragaszkodása

tulajdonához, ahhoz, hogy azon 100%-ban azt tehesse,

amit akar, nagyon erős lehet. Egyéni szinteken rendkívül nehéz

lehet elfogadni a tulajdonosi „szerepkörből”, a tulajdonná válást,

ezért az ego minden áron” arra törekedhet, hogy tulajdonosi

„státuszát” valamilyen formában/módon, megtartsa, visszaszerezze.

Minél erősebb az ego késztetése, annál erőszakosabbá válhat maga

a forma és a mód, hiszen az ego, a hatalom és hála hitrendszerén

belül azt tanulta meg, minél harciasabb, annál nagyobb esélye van

megkapni azt, amit akar. A Föld jelenlegi rezgésszintjén, a két

hitrendszer visszája működésének következtében azonban, minél

erőszakosabban törekszik az ego a tulajdonosi „státusz”

megszerzésére, annál erőteljesebben válhat kiszolgáltatott

tulajdonná. Az ego célja tehát az esetek többségében a hatalom

megszerzése, valódi bőség megteremtése helyett, szándéka jó,

vagy rossz, csak éppen nem tiszta. A következmények jól láthatók,

megoldás, feloldódás helyett, egyre erőszakosabb játszmák, melyek

egyre gyorsabban sülnek el a visszájukra. Ugyanakkor a folyamat

„halad a maga útján”, a hatalom és hála hitrendszerének

„bebetonozott” játékszabályai folyamatában „bomlanak le”, vesztik

el aktualitásukat, válnak betarthatatlanná/számon kérhetetlenné/

uralhatatlanná. A jelenlegi gazdasági, pénzügyi eseményeket

elnézve, látszólag az adófizető állampolgár” fizet ki pénzt, azaz ő a

tulajdonos, valójában ennek pont a fordítottja történik, azaz az

„állam” fizet ki kevesebb pénzt az állampolgároknak, azzal, hogy

azok saját tulajdonhoz jutását, adók révén „drágábbá teszi”. Miért?

Mert valószínűleg ebben a kapcsolatban, ő akar a tulajdonos lenni,

ilyen formában pedig az is lehet, az állampolgár válhat tulajdonná,

akinek kötelezettségei nőnek, bevételei az esetek jelentős részében,

ezzel fordítottan arányosan csökkennek. Más helyzetekben az

„állam” kerül tulajdoni szerepkörbe, tartozásai kamatokkal növelt

felhalmozásával, mely „szerepkörtől” amilyen gyorsan lehet,

„szabadulni akar”, még akkor is, ha ez összességében 

 ésszerűtlenül” többe kerülhet számára, mint a tartozás összege.

Magának a tulajdonos-tulajdon szerepkörnek a váltakozása,

mindazon embereknek a játszmája, akik elfogadják a hierarchia

játékszabályait önmagukra nézve, azaz a hatalom és hála

hitrendszere szerinti működést, ami mindenkinek a saját, egyéni

döntése. Az „államhoz” hasonlatosan cselekszik a vállalkozó

"állampolgár", aki megemeli árait, a vevőkön „hajtja be” az adó

összegét, miközben az államra” hárítja a felelősséget, ahogy az az

ember is, aki számára létfontosságú” dolgokon spórol, nehogy

véletlenül „pénz nélkül maradjon” és ezzel elveszítse tulajdonosi

„státuszát”. Ami „közös” fentiekben, az a tulajdonosi „státuszhoz”

történő ragaszkodás egyéni szinteken, „bármi áron”, figyelmen kívül

hagyva azt a tényt, hogy az államot emberek alkotják, annak minden

szintjén, mégpedig szabad önrendelkezéssel "bíró" emberek. Ám

ami évezredeken keresztül működött, az jelen időszakban egyre

inkább a visszájára sül.  Az egónak a jelenlegi folyamatok érthetően

nem tetszenek, hiszen akadályozhatják törekvését egyeduralma

megszilárdítására, végeredményben” pedig az állampolgárok

többségének életminősége romlik, attól függetlenül a hierarchia

mely „fokán” helyezkednek el, azaz egyre többen válhatnak pénzük

függvényévé, „kiszolgáltatott” tulajdonává. A tulajdonos-tulajdon

szerepkörök, egyszerre egyéni és közösségi szinteken történő,

gyorsuló váltakozásait, egyre kevésbé lehet felismerni,

megkülönböztetni egymástól, így egyre kevésbé lehet

azt is beazonosítani, „kinek, kit kell etetnie, ahhoz, hogy nyírni

lehessen”. A két hitrendszer visszája működésének következtében,

előfordulhat olyan felállás is, mikor „a birka arra van kötelezve,

hogy önmagát nyírja és szolgáltassa be a gyapjút, etetés nélkül is”.

A kialakult „káosz”. napi szintű küzdelmeket eredményezhet a

hatalomért, „megélhetésért”, mely harcok során az egónak egyre

kevésbé lehet fontos a szándék tisztasága és a valódi bőség

megteremtése, mint cél, vagyis mindaz, ami a feltétel nélküli

szeretet és elfogadás hitrendszerében lehetővé tenné/teszi a

létezést. Mivel előbb van a gondolat, utána a folyamat, rendkívül

egyszerű lenne rendet teremteni a „káoszban”, hiszen ha a cél

nem a tulajdonosi „státusz” megszerzése, hanem a valódi bőség

megteremtése, a szándék pedig nem jó/rossz, hanem tiszta, el

tudnak indulni az „építő” folyamatok egyéni szinten is, ugyanakkor

mire az ego megérti, hogy mindaz, ami vele történik, érte van, nem

ellene, sok pusztítást végezhet önmagában és másokban.

/részlet, az Az arcturusi karma tisztulási folyamatairól 2013.09.28

című írásomból./

   

Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol

tartózkodom, mindazokat a tisztátalan, manipulativ, befolyásoló, ártó,

tisztátalan energiákat, lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt,

befolyásolás, manipuláció, általánosítás, összemosás, tévedés, csúsztatás,

ragaszkodás, előítélet, visszaélés, gőg, hiúság, restség,  tompaság,

önfejűség, lenézés, megvetés, vádaskodás, elvakultság, elcsúszás,

elbukás, azaz, az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit,

remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő,

öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet,

pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, felelősségvállalás,

egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem,

tisztelet, tudatosság, nyitottság, tisztánlátás, hiánya, csekély,

illetve túlzott volta miatt, a Föld energiarendszerébe kerültek, és a

szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem

megőrzése mellett, itt és most, elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust

és Merlint, a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál,

mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása

mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül

szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés,

könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés,

megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség,

szeretet, pártatlanság energiákat. 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 99
Tegnapi: 447
Heti: 546
Havi: 10 009
Össz.: 1 053 262
Oldal: Köztudati hatások 2025.10.16., csütörtök
Ezo Hírnök - © 2008 - 2025 - ezohirnok.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat